A TVD rajongók bánatára egy újabb Odaátos történetet hoztam nektek xD Sajnálom, de az utóbbi időben rengeteget néztem, és ihletet kaptam, amit persze Andie-nek is köszönhetek, úgyhogy ezt az írásomat neki ajánlanám! :)
Sam Winchester álmatlanul forgolódott az ágyban. Már éjjel kettő is elmúlt, de továbbra se jött álom a szemére. A mennyezetet bámulta szüntelenül, mintha az segítene a problémáján. A fejébe enyhe fájdalom nyilallt, de kezdett hozzászokni az utóbbi időben. Ami azonban még mindig kicsapta nála a biztosítékot, azok a pokolbéli látomások voltak.
Amelyek már a valóságba is belopták magukat.
Feladta az alvási kísérletet, és felült. A szemközti kanapén szundító Dean egy halk nyögés kíséretében a hátára fordult, de nem ébredt föl. Kiment a konyhába inni valamit. A sör mellett döntött, kivett egyet a hűtőből, mikor valami furcsa hang ütötte meg a fülét a háta mögülről. Gyorsan megpördült, majd egyből hátra is hőkölt a döbbenettől.
- Szia, Sam. – mondta Lucifer, s egy lusta mosoly játszott az ajkain. – Rég nem láttalak.
Az említett fél megrökönyödve állt a konyhában, egyik kezében kitartóan markolva az üveget. Végül erőt vett magán, és azt felelte akadozva.
- Te nem vagy igazi! Még mindig a Pokolban vagy!
- Nos... ebben igazad van. – válaszolta a másik. Sam ettől kicsit megkönnyebbült. Tehát csak az esze ment el egy csak-oda szóló jeggyel, és hagyta cserben őt. Lassan kifújta a levegőt.
- Akkor hát semmi sem valódi. A láncok, a látomások, te... csak az agyam szed elő emlékeket a ketrecben töltött időből... mivel a fal leomlott. – mondta kelletlenül. Lucifer türelmesen hallgatta a fiatal Winchester következtetését. – Hát ennyi lenne.
Megpróbált kitérni az ördög útjából, de az újból elállta az útját, és a mutatóujját felmutatva kezdett el beszélni.
- Ez nagyon jó... elmélet, csak egy bökkenő van... lehet hogy én nem vagyok igazi. – keresztbe vonta a karjait, és egy gúnyos mosolyt villantott rá az előtte állóra. – De attól még nagyon is valóságos vagyok.
- Ez meg mit akar jelenteni? – kérdezte Sam zavartan. Lucifer, ahelyett, hogy válaszolt volna, megfordult, és a szobába sétált. A másik rosszat sejtve követte. Az arkangyal pontosan Dean kanapéja mögött állt meg, és a nyugodtan alvó férfit kezdte vizslatni. Sam vele szemben állt meg, készen, hogy megállítsa az agya által kreált hallucinációt.
- Azt jelenti, hogy bárkiben képes vagyok kárt tenni. – Sam nem látta előre, mi fog következni. Lucifer a fiatalabb Winchestert a szemközti falhoz lökte, miközben mindkét kezével Dean nyakát kezdte el fojtogatni, mire a férfi levegőért kapkodva felébredt. A szeme nem szokott hozzá a sötéthez, a látása pedig folyamatosan homályosodott. Sam hamar összekapta magát, és átvetette magát a kanapén, leterítve az angyalt a földre. Dean nagyokat köhécselve felpattant, hogy segítsen, de Lucifernek addigra hűlt helye sem volt. A testvére egyedül térdepelt a koszos padlón.
- Mi a franc volt ez?! – kérdezte Dean, továbbra is a nyakát dörzsölgetve. Bobby rontott le a lépcsőn puskával a kezében, és pont ugyanezt a kérdést tette fel.
Sam idegesen kémlelt körbe, tekintetével megállás nélkül az ördög után kutatott. Ebből a megrögzöttségből a bátyja ragadta ki, aki felkaparta a földről, és jól megrázta, akár egy gyereket, vagy egy őrültet. Az utóbbi még akár igaz is lehet. Bobby-val leültették a kanapéra Samet, és várták, hogy valami magyarázattal szolgáljon. Rémült tekintettel nézett fel a két személyre, akik egy jelentőségteljes pillantást váltottak egymással.
- Lucifer volt.
Síri csend volt a válasz, amit Dean tört meg hosszú percekkel később.
- Az lehetetlen.
- Én is ezt mondtam.
- Tudod mit, mi lenne, ha inkább az elejétől kezdve elmesélnéd az iménti történést. – vetette fel Bobby, mire a fiatalabb testvér bólintott. Vett egy mély levegőt, és elmondta, hogyan bukkant fel a bukott angyal a konyhában éjnek idején.
- Lássuk csak, jól értem-e. – szólalt meg Dean a történet végén. Kezével céltalanul mutogatni kezdett, mintha így próbálná meg összerakni az egészet. Pontosan Sam előtt állt meg, aki még mindig a helyén ült. – Lucifer próbált meg engem megölni. – öccse fáradtan biccentett egyet, majd rögtön ezután meg is dörzsölte a szemét. – Hogy?
- Fogalmam sincs, Dean.
- Nem, most komolyan. Hogy? Ő maga ismerte be hogy még mindig a Pokolban van. És tudtommal hallucinációk nem tudnak embereket fojtogatni, de még tárgyakhoz érni sem. Vagy én tudom rosszul? – fordult Bobby felé megerősítésért. A férfi előbb Samre, majd nagyot sóhajtva Deanre nézett.
- Én sem értem, hogy lehetséges ez. Igazság szerint az egész nem történhetett volna meg. – most rajta mutatkoztak meg az álmosság jelei, és egy óriásit ásított. Az idősebb Winchester követte a példáját, végül Sam következett a sorban. – Na jó, srácok, szerintem ez a probléma holnap is fenn fog állni. Azt mondom, most mindannyian tegyük el magunkat, és majd reggel utánanézünk.
- Rendben. Remélem nem fogok megint arra ébredni, hogy Lucifer meg akar fojtani... – mondta Dean, majd biccentettek egymásnak és ki-ki ment a helyére aludni. Sam ezúttal szinte azonnal elaludt.
Másnap késő délelőtt ébredt csak fel, akkor is úgy érezte, menten szétrobban a feje. Dean felé nyújtott egy bögre gőzölgő kávét, amit öccse el is fogadott.
- Ti már fent vagytok? – kérdezte, közben a hátát ropogtatta. Bátyja az íróasztalhoz ment, és leült a Bobby melletti székre. Mindketten nyakig be voltak temetkezve különböző könyvekbe.
- Ó, nemcsak, hogy fent vagyunk, de már vagy tucatnyi könyvet nyálaztunk át, hogy rájöjjünk a megoldásra. – egy pillanatra felpillantott Samre. – Eredménytelenül.
Sam gyorsan befejezte a kávéját, majd bekapcsolta a laptopját, hátha onnan kiderül valami. Egy óra kutakodás után viszont neki is el kellett ismernie, hogy ez egy lehetetlen eset.
- Az a furcsa... – szólalt meg Dean. – Hogy éjjel, miközben Lucifer fojtogatott, meg mertem volna esküdni hogy láttam az alakját. Na ezt magyarázza meg valaki. Életre kelt a képzeleted? Legközelebb szexis lányokat képzelj nekem, kérlek, ne magát az ördögöt...
Sam röviden felnevetett.
- Dean... Hidd el, nem a legjobb élmény ezzel a tudattal együtt élni. Pláne, hogy fogalmam sincs, hogy mégis mi a franc ez. Azt hittem, csak emlékek fognak beugrani, ehelyett... – hirtelen elhallgatott. Túl sokat mondott, de későn jött rá erre. Testvére fürkészőn nézett rá.
- Ehelyett...?
Sam belemerült a monitoron megjelenő szöveg tanulmányozásába. Reméltem, hogy a többiek hamar feladnak a kérdezősködéssel. Dean azonban megint megismételte öccse utolsó szavát, és egyre erősebb hangnemben történt. Samnek megakadt a szeme egy friss eseten. Ez lehetetlen! – gondolta. Homlokát ráncolva futott át a cikken.
- Hé, találtam egy új ügyet.
- Remek. – vidult fel az idősebb Winchester egy másodpercre, majd újból komorra váltott. – Szóval?
Sam kelletlenül ráemelte tekintetét testvérére, majd egy sóhajtás kíséretében színt vallott.
- Kezd nehezemre esni megkülönböztetni a valóságot a hallucinációktól.
- Micsoda?
- Á, semmi. Csak kezdek végérvényesen megőrülni... Na, akarjátok hallani, amit találtam, vagy sem?
Pár percig a többiek még csöndben pillantgattak hol Samre, hol egymásra, végül mégiscsak megadták magukat.
- Tegnap éjjel több személyt is megöltek az otthonukban egy Reno nevű városban, nem messze innen.
- Őrült sorozatgyilkosok? – találgatott Dean. Sam felemelte a mutatóujját.
- Várj. – közelebb hajolt a képernyőhöz, és felolvasta a következő mondatot. – Az áldozatok hozzátartozói azt állították, hogy a férfi, aki véghezvitte a gyilkosságokat puszta kézlendítéssel képes volt tárgyakat, embereket a szoba egyik végéből a másikba hajítani. – itt jelentőségteljes pillantást vetett bátyjára, mielőtt azonban közbeszólhatott volna, folytatta. – És ez nem minden; több szemtanú is tanúsította, hogy a gyilkos Lucifernek nevezte magát. – amikor befejezte, hátradőlt a széken és kiengedte a tüdejéből a használt levegőt.
- Szóval a képzelt-Lucifer szabadon jár-kel-gyilkol... – összegezte a másik Winchester.
- Ennek az egésznek egyre kevesebb értelme van...
- Hé, volt valaha értelmes munkánk?
- Dean, ne mondd, hogy te elhiszed, hogy ez lehetséges.
- Nem is. Épp ezért fogunk utánanézni. – már fel is pattant, fogta a kocsikulcsot, és az ajtóhoz ment. – Bobby, jössz te is?
Egy órával később már mindhárman FBI ügynöknek öltözve ültek az Impalában. Az első áldozat, Roger Adams volt, az ő házuknál kezdik a keresést. Lucifer valószínűleg már rég továbbállt, de ez volt az ő feladatuk. Ki kellett deríteniük, mi a fene folyik itt.
Dean egy átlagos kinézetű, egyszintes ház előtt parkolt le. Minden normálisnak tűnt, leszámítva, hogy semmi sem volt az. Az idősebb Winchester leállította az autót, és Sam már épp nyitni akarta az ajtót, de bátyja megakadályozta a mozdulat közben.
- Ácsi, Rambo. Te itt maradsz.
- Mi? – hitetlenkedett a másik. – Miért?
- Mert az hiányzik a legkevésbé, hogy egy félőrült lépje át azt a küszöböt. Nem vagy beszámítható, öcsi.
Sam dühösen rácsapott felhúzott térdére, és sértődötten nézett ki az ablakon. A másik kettő addig kiszállt, és a bejárathoz sétáltak. Dean bekopogott az ajtón.
Kisvártatva egy kisírt szemű, fiatal nő jelent meg. Az asszonyt nem tűnt különösen meglepettnek a két férfi felbukkanása miatt. Türelmesen várta a kettő bemutatkozását. Biztosra vette, hogy az FBI-tól jöttek.
- Üdvözlöm, Mrs Adams. Én Anderson ügynök vagyok, ő pedig a társam, Willis ügynök. – szólalt meg Dean, s egy halvány mosolyt villantott a nőre. Mindketten felmutatták a hamis jelvényeiket, a nő pedig félreállt az útból, és beengedte a két férfit.
- A rendőrségnek már mindent elmondtam...
- Igen, tudja, rutinellenőrzést végzünk. – szembefordult az özveggyel. – Előfordul, hogy a gyilkos újból felkutatja az áldozat lakását, hogy befejezze a munkát. Szeretnénk, ha segítene nekünk ennek elkerülése érdekében.
A nő egy pillanatra megrökönyödött, elképzelte, hogy visszatér a férfi, és végez ővele is. Kirázta a hideg, már a puszta gondolatra is.
- Kávét?
- Köszönjük.
Mrs Adams három csésze kávéval tért vissza. Mindenki elé lerakott egyet, az utolsót pedig két keze közé fogta, úgy foglalt helyet. A térdeit keresztbe helyezve várta az ügynökök kérdéseit.
- El tudná mondani, mi történt pontosan?
A nő nyelt egy nagyot, mielőtt nekikezdett volna.
- Nos, késő este volt, olyan három óra körül lehetett. A férjemmel aludtunk, amikor meghallottuk, hogy valaki a nappaliban sétált.
- Nem hallották a betörést? – érdeklődött Bobby.
- Nem volt betörés, uram. A férfi csak... besétált. Vagyis az ajtó nem rongálódott meg, és semmi jele nem volt erőszakos behatolásnak a ház egy pontján sem. – a két férfi összenézett, de az asszony folytatta. – Szóval hallottuk, hogy odakint van valaki. Roger előkapta a fegyverét, amire van engedélye... – tette hozzá gyorsan, mire Dean biccentett egyet. – Kisétált a szobából, és... – a nő váratlanul könnyekben tört ki. Dean odasietett hozzá, leült mellé, és megpróbálta megnyugtatni.
- Minden rendben...
- A... a férfi csöndes volt, és halálosan nyugodt. A férjem rákiabált, hogy tűnjön el a házból, de ő nem mozdult. Aztán... minden ok nélkül megölte Rogert. Először nekihajította a szemközti falnak, utána kitörte a nyakát. - arcát két kezébe temetve zokogni kezdett. Dean és Bobby egymásra néztek. Valami nem stimmelt.
- Maga látta, hogy nézett ki ez az ember? – kérdezte Dean. Mrs Adams ráemelte könnyáztatta, barna szemeit, majd lassan bólintott.
Sam hamar beleunt az ostoba várakozásba. Nem viselte túl jól, hogy ilyen egyszerűen kispadra küldték. Kimászott az Impalából, és elindult ő is a ház felé. Ő azonban nem a bejárathoz lépdelt, hanem megkerülte az épületet, és ott próbált meg nyomokat keresni. Egy pillanatra bekukkantott a nappali ablakán, látta, hogy testvére és Bobby az áldozat feleségével beszélnek.
- Szegény pára... rettenetes, ami a férjével történt. – szólalt meg Lucifer mögüle teátrálisan, mire Sam azon nyomban megfordult, épp időben, hogy a másik a nyakánál fogva a ház falának döntse. – Helló, Sammy. – mondta széles mosollyal az arcán.
- Te... nem lehetsz igazi. – préselte ki magából a szavakat. Minden egyes lélegzetvétel nehezére esett, mialatt az ördög fojtogatta.
- Értem... – felelte elnyújtottan Lucifer. – Szóval szerinted ez csak egy mi... rossz álom? – kérdezte félredöntött fejjel, s egy lusta mosoly játszott az ajkán. A nyomatékosítás kedvéért még erősebben fogta közre Sam nyakát, mire ő szorosan behunyta a szemeit. Megállás nélkül ismételgette magában, hogy ez nem a valóság. – Ismételd csak, amennyit akarod, akkor sem fogok eltűnni.
A magasságkülönbségek ellenére sem értek le Sam hosszú lábai, és már kezdett szédülni a léghiánytól. Lucifer egyszer csak elengedte, mire egy nagy áradat oxigén áramlott be Sam tüdejébe. A nyakát masszírozva egyenesedett ki, és nézett szembe az előtte álló gonosszal.
- Te valódi vagy. – mutatott rá a fiatal Winchesterre. – Akárcsak én. – ezúttal a saját testére bökött. – Ez itt körülötted a hazugság.
Sam szólásra nyitotta a száját, mikor valaki a távolból odaszólt neki. Odanézett, majd vissza, de Lucifer ismét eltűnt. Megint a hang irányába nézett, és rájött, hogy egy rendőr közeledik felé. A férfi eleinte nyugodtan közeledett felé, de ahogy egyre közelebb ért, előkapta a pisztolyát, és lelassította a lépteit. Sam értetlenül állt a jelenet előtt.
- Kezeket fel! – kiáltotta a rendőr.
- Mit jelentsen ez? – kérdezte Sam hitetlenkedve, de amint meghallotta a fegyver kibiztosítását jelentő hangot, azonnal azt tette, amit mondtak neki. – Jól van! Csak nyugalom...
A zsaru közvetlenül előtte állt meg. Beleszólt a mikrofonjába, erősítésért, és szinte egyből felhangzottak a távolból a rendőrségi szirénák. A férfi hátranyúlt, elővette a bilincsét, Sam pedig tehetetlenül hagyta, hogy rátegye a két kezére.
Az erősítés hamarosan megérkezett, és egy seregnyi rendőrautó vette körbe a házat, mire odabentről Dean, Bobby, és a nő is kijöttek. Az utóbbi ijedten felszisszent, a többiek viszont furcsán nézték Samet.
Amikor az egyik piros-kéken villogó járműhöz ráncigálták, akkor telt be nála a pohár.
- Elárulná valaki, hogy mi folyik itt?!
- Le van tartóztatva emberölés gyanúja miatt. Jogába áll hallgatni... – és folytatódott a monoton szöveg, Sam azonban az emberölés szó után elvesztette a fonalat. Beültették a kocsiba, amit fel sem fogott. Egyedül annyi maradt meg benne, hogy Dean közelít felé, szól a rendőröknek, hogy álljanak, és kért két percet tőlük, had beszéljenek egymással.
- Dean, nem én voltam!
Testvére komolyan bólintott. Szinte képtelenségnek tűnt, hogy a bátyja ilyen szituációban hitt neki, Samet azonban reménnyel töltötte el.
- Hiszek neked, Sammy. A gond csak az, hogy a nő az imént tökéletes személyleírást adott rólad, mint állítólagos elkövetőről.
A szavakat döbbenten hallgatta végig a másik.
- De ez lehetetlen... – motyogta maga elé. Hirtelen egy rendőr jelent meg a látókörében, aki távozásra kérte fel Deant.
- Rendben, megyek már, vihetik. – még egyszer ránézett öccsére. – Rá fogunk jönni, hogy hozzunk ki ebből, Sammy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése