Dance with the Devil 1.

 Új év, új történet. Most, hogy vége a szünetnek, nem ígérem, hogy hamar hozni fogom a folytatást, de igyekszem majd. Remélem azért, hogy tetszik a történet és megéri majd nektek várni a következőig, kíváncsian várom a véleményeteket! Jó szórakozást!

The birthday

   Caroline egyedül üldögélt a szobájában, térdeit felhúzva, kezeit lazán átkulcsolta rajtuk. Már csak ezt a napot kell túlélnie, és elérkezik a tizennyolcadik születésnapja. Egész életében erre várt, ez az a nap, amikor végre túljut ezen az átmeneti korszakon, és persze a tizenhetedik életévét a háta mögé parancsolja. Végig ezt várta, egészen ma reggelig, amikor szembesült a szörnyű igazsággal; igaz, hogy naptárilag betölti, és felnőtté válik, valójában azonban soha nem fog túljutni a tizenhéten. Elakadt. Megfosztották a nagy vágyától, hogy hivatalosan is felnőtté válhasson. Még soha nem utálta úgy Katherine-t, és a többi vámpírt, mint abban a pillanatban.
   Egy könnycsepp gurult le az arcán, de nem törődött vele. Nem tudott másra gondolni, csak az előtte álló napra, amelyet most fekete füst fogott közre. Hiába nyújtja érte a kezét, soha nem fogja elérni.
   Nem érdekelte, sem Klaus, sem Tyler, semmi ezen a világon, belefeledkezett az önsajnálatba, és már nyakig belemerült. Nem volt visszaút. Még délelőtt írt egy sms-t Elenáéknak, hogy fújják le a bulit, mert ő nem hajlandó részt venni rajta, holott ez lett volna a legnagyobb nap az életében. A legjobb bulit szerették volna a barátai megrendezni neki, de neki semmi kedve nem volt ünnepelni. A házból sem akarta kidugni a lábát.
   Lefeküdt az ágyon, és bebugyolálta magát a takarójába. Nyakig magára terítette, míg a fejét a párnájába fúrta. Igen. Tökéletes. A könnyek halkan folytak le az arcán, a teste csupán alig észrevehetően rázkódott a paplan alatt.
   Mióta Tylerrel különváltak, valami furcsa nemtörődömség kerítette hatalmába a kinti dolgok iránt. Az előtt nem habozott volna segíteni, most azonban? Klaus továbbra is szabadon járkál, a többiek próbálnak rájönni a módjára, hogyan lehetne megölni a hibridet, míg ő itt kuksol a szobájában, és sajnáltatja magát.
   - Szedd már össze magad, Caroline! – mondogatta magának szipogva. Hirtelen megcsörrent a telefonja, mire a szöszi vámpír ijedten felpattant. A kijelzőre nézett és egy nagy sóhaj kíséretében válaszolt.
   - Mi az?
   - Még, hogy mi az... – dünnyögi Bonnie a vonal másik végén. – Mi bajod van, Caroline? A holnap lenne a te nagy napod!
   A lány kihúzta magát, habár ezt boszi barátnője nem láthatta, úgy válaszolt.
   - A régi Caroline-nak igen, de én soha nem töltöm be a tizennyolcat! Miért ünnepeljem meg azt, ami nem is történik meg igazából?
   - Komolyan ezt akarod csinálni, Car? – hangzott az elgyötört kérdés.
   - Nem neked kell az egész hátralévő életed vámpírként élni! – kiabálta a telefonba, majd gyorsan lerakta. Következő lépésként kikapcsolta a készüléket, és a legelrejtettebb helyre dugta, hogy még véletlenül se találjon rá senki, és izzítsa be újra az átkozottat. Karba tett kézzel állt, és nem tudott, mit csinálni magával. Borzalmas érzés volt ez a tehetetlenség, és ha arra gondolt, hogy ez egy örökkévalóságig fog menni, depresszió közeli állapotba került.
   Ilyenkor a szokásos teendője az lett volna, hogy fölhívja valamelyik barátnőjét, vagy esetleg meglepetésként beugrik hozzájuk, de nem volt kedve hozzá. A másik opció Tyler lenne, de őt most a legkevésbé sem akarta látni. Kik maradtak? Stefan... aki elárult mindenkit, és miatta van Klaus még mindig életben. Damon... aki emiatt maga alatt van, és lassan fölemészti a vágyakozása Elena iránt. Az anyja... nem, az kizárt. Matt? Az órára pillantott. Fél öt múlt. Matt még biztos dolgozik. Egyszeriben meg is lett az uticélja.
   A Grill’s.
   Gyorsan összekapta magát, és már ment is. Azért a vámpírlétnek is vannak előnyei. – gondolta, miután alig másfél perc alatt odaért a bárhoz. Volt barátja a pult mögött legyeskedett. Aznap nem volt nagy forgalom, ami Caroline-nak kedvezett. Szeretett volna nyugodtan elbeszélgetni egykori szerelmével. Helyet foglalt az egyik bárszéken, mire Matt megfordult. Amint felismerte a lányt, széles mosoly terült szét az arcán.
   - Szia, Car! Mit adhatok?
   - Lepj meg. – felelte a szöszi szintén mosolyogva. A másik bólintott, és neki is látott keverni az italokat. Ügyesen bánt az üvegekkel, tökélyére fejlesztette mixer képességeit. Pár pillanat múlva lerakott Caroline elé egy szemet gyönyörködtető, rózsaszín itallal teli poharat.
   - Parancsolj. Egy Bacardi koktél.
   A vámpír a keze közé vette, és aprót kortyolt belőle. Az fenséges íz az egész testét végigjárta.
   - Ez mennyei. Köszönöm, Matt.
   - Ugyan, hiszen holnap szülinapod lesz. Ez a legkevesebb. Remélem mondanom sem kell, hogy erre a vendégem voltál. És a következőre is. Az ellenkezést nem fogadom el!
   Caroline elfojtott magában egy mosolyt. Igen, ez az a srác, akire emlékezett. Hátköznapi dolgokról kezdtek el beszélni egymással, egyszer sem került szóba sem a természetfeletti, sem pedig az a fránya holnapi nap.
   Még a kapcsolatuk is szóba került.
   - Olyan hirtelen volt az egész. – motyogta a szöszi.
   - Címeres ökörnek érzem magam, amiért képes voltalak megbántani. Sajnálom, Caroline.
   - Tudom, miért tetted. – válaszolta halkan.
   Csend telepedett közéjük, mialatt a szöszi vámpír kiitta a koktélját. Matt elvette az üres poharat, és egy újabb adagot készített neki.
   - Akarsz róla beszélni? – kérdezte végül az exe. Caroline meglepődést színlelve kapta fel a fejét. – Ugyan, ne mondd, hogy csak úgy beugrottál megnézni, mi a helyzet velem.
   - Ennyire nyilvánvaló?
   - Nyitott könyv vagy. Szóval?
   - Utálom ezt az egészet. Én soha nem akartam... – körbenézett, de senki sem volt hallótávon belül. Mindenesetre halkan mondta ki a következő szót. – vámpír lenni. Normális életre vágytam, egy átlagos férfival, és két gyerekkel, no meg egy nagy ház egy tó mellett.
   - Vagy a tengerparton... – szólt közbe Matt.
   - Pontosan! – mindketten elhallgattak, mikor rájuk tört a felismerés, hogy ugyanarra vágyik mind a kettő. A lány vett egy mély lélegzetet, és elmondta a másiknak, hogy mi nyomasztotta egész nap. Matt megpróbálta megnyugtatni, de a vámpírban megint eltört a mécses és patakokban kezdtek el folyni a könnyei. Úgy döntött, az lesz a legjobb, ha távozik, úgyhogy fel is állt a székből, és indult ki a bárból, mikor Matt utánaszólt.
   - Holnap este azért lenne kedved koccintani?
   - Csak ne legyen nagy felhajtás, oké?
   - Ígérem.

   Másnap este Caroline a Matt-tel való találkára készülődött. Megígérte neki a fiú, hogy nem lesz semmi, csak a helyszínt felejtette el közölni vele. Épp ezért megy el érte. Furcsa borzongás futott végig a lányon, mikor arra gondolt, hogy a volt barátjával fogja tölteni az estét.
   Felvette magára az erre a napra szánt, vadiúj, halványkék koktélruháját, majd a színben tökéletesen hozzá illő, magassarkút, és a hajával kezdett el foglalkozni. Habár nem egy nagyszabású bulira készült, mégsem akart mackónadrágban odamenni. Meg kell adni a módját. – gondolta. Végül is... ez az a nap, amire oly régóta várt.
   Hajsütővel laza hullámokat varázsolt a szőke loboncból, és egy könnyű kontyba illesztette az egészet, bár néhány tincset direkt kihagyott. Az eredmény kielégítő volt. Felvette kedvenc nyakláncát, egy hozzá passzoló karkötőt, majd egy pár fülbevalót. Körbefordulva megnézte magát a tükörben. Egy pillanatra újra átélte a gyermekkori reményeit ezzel a nappal kapcsolatban, és megint azt érezte, hogy még mindig ember.
   - Csodásan nézel ki. – mondta neki az anyja, aki az ajtóból nézte őt. Caroline megfordult, és odasietett a nőhöz, majd szorosan magához ölelte. Liz azonnal viszonozta az ölelést és hosszú percekig maradtak így. Amikor végül kibontakoztak belőle, a vámpír figyelmét nem kerülte el, hogy édesanyja szeme gyanúsan csillog.
   - Köszönöm, anyu. Szalonképes vagyok? – kérdezte, és széttárt karokkal fordult körbe.
   - Tökéletes. – megszólalt a csengő, mire mindketten a földszint felé kapták a fejüket. Liz szólalt meg először. – Mat megérkezett. Ideje indulnod. Érezd jól magad!
   - Rendben. – mégegyszer átölte a nőt, majd lesietett a lépcsőn. Odakint Matt várt, és szerencséjére hasonlóan kicsípte magát, mint a lány. Legalább nem fogja kívülállónak érezni magát órákon keresztül.
   - Mehetünk, hölgyem? – kérdezte, s felé nyújtotta a karját. Caroline magára öltötte legcsábosabb mosolyát, és elfogadta a feléje nyújtott jobbot. – Várj... mielőtt elindulnánk... – előhalászott öltönye zsebéből egy kendőt. A lány előbb az anyagra, majd Matt-re nézett, végül a csípőjére tette mindkét kezét, és szúrósan nézett a másikra.
   - Ez ugye csak vicc akar lenni, Matt Donovan?! – az említett fél mindkét kezét feltéve védekezett.
   - Hé, a szülinapos dolga az, hogy meglepődjön! És jelen esetben én fogok gondoskodni róla, hogy ez valóban meg is történjen. – azzal ellenkezést nem tűrően a lány mögé állt, és a kendőt a szeme elé helyezte, majd hátul laza csomóba kötötte, nehogy leessen. Caroline előtt azonnal elsötétült minden, mostmár csupán kifinomult érzékeire támaszkodhatott. Matt besegítette az autóba, és elindultak.
   Az út csöndben, és eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy a szöszi vámpír szüntelenül az úticéluk iránt érdeklődött, amiről Matt makacsul hallgatott.
   - Mondd el! – kérlelte a másikat, aki továbbra is a fejét rázta. – Jó, akkor legalább annyit árulj el, hogy milyen messze vagyunk! Megőrülök ettől! - Lekanyarodtak egy földútra, ami pontosan az erdőbe vezetett. – Matt!
   - Mindjárt ott vagyunk. – biztosította a fiú.
   Amikor végül megérkeztek, Caroline boldogan nyúlt a csomóhoz, hogy leszedje a szemét eltakaró anyagot, de a másik megragadta a karját mozdulat közben. – Lassan a testtel! – figyelmeztette. – Majd szólok, mikor veheted le.
   Kiszálltak az autóból, s a lányt azonnal megrohamozták a külvilág zajai. Mostmár biztosra vette, hogy az erdőben voltak; hallotta a távolban az állatok hangjait, a gallyak, levelek halk recsegését a talpa alatt, és persze érezte mindezek egyveleges illatát. Kinyújtotta mindkét karját, mire Matt szinte egyből megfogta őket és elkezdte vezetni... lefelé. Caroline homlokát ráncolva lépdelt lefele a kőlépcsőn, miközben egyre furcsábbnak találta a helyzetet.
   - Matt, remélem nem valami eldugott sírkamrába viszel engem, ahol karót döfsz belém...
   Mellette a fiú felnevetett, ami bizonyos pontig megnyugtatta a lányt.
   - Erre. – szólalt meg Matt, és egy keskenyebb járatba irányította a másikat. Lépteik visszhangot vertek a barlang falain. Ha nem volt barátja vezette volna, sokkal hátborzongatóbb érzés uralkodna el a vámpíron. Viszont még így is felállt a nyakán a szőr. – Meg is érkeztünk.
   A látást eltakaró kendő lekerült a fejéről, de a hirtelen támadó fény egy pillanatra elvakította Caroline-t, aki nagyokat pislogott, hogy kitisztuljon a látása. Először nem ismerte meg a helyet, ahova elhozták, aztán lassacskán rájött, hogy a régi kriptában voltak, ahol Katherine-nek kellett volna lennie. A következő dolog, amire rájött, hogy korán sincsenek egyedül.
   - Boldog szülinapot, Caroline! – kiáltották egyszerre a barátai; Elena, Bonnie, Jeremy, Alaric, még Damon is ott volt, és egy félmosoly tetszelgett az arcán. Matt előrelépett, és széles vigyorral nézett a megilletődött ünnepeltre.
   - Nos, a sírkarmával kapcsolatban igazad volt...
   A szöszi elképedve nézett körbe. A kis csapat lenyűgöző munkát végzett a helyen; apró lámpások lógtak le a mennyezetről, ami meghitt fényt kölcsönzött, a földre leterítettek néhány kétszemélyes ülőpárnát, a kényelmesebb fajtából, melyek már messziről is mennyei komfortot árasztottak magukból. A temer túlsó felében egy kempingasztal állt, rajta egy nagy doboz, melyben feltételezhetően a torta pihent, egy alkoholhűtő vödör, valamint tányérok, poharak, evőeszközök sorakoztak. Még egy kis, hordozható magnó is volt. Caroline a szája elé kapta a kezét, és nagyokat nyelt, nehogy elsírja magát. Mindenesetre a szemei addigra már könnybe lábadtak. A két legjobb barátnője volt az első, akik odasiettek hozzá, és szorosan magukhoz ölelték, majd szép sorban mindenki odament, és egyenként felköszöntötték, és gratuláltak neki.
   - Igyunk a szülinaposra! – mondta Ric, és felbontotta az első üveg pezsgőt. Mindenkinek teletöltötte a poharát, majd újfent egyszerre kiáltották el magukat: Caroline-ra!
   A lány arcán mostmár fültől fülig ért a mosoly. Közben valaki bekapcsolta a magnót, és a zene betöltötte a teret. Egész különleges hangulattal árasztott el mindenkit. Matt tekintete találkozott a szösziével, aki bólintott, mire a fiú elkapta a kezét és az abban a pillanatban kinevezett táncparkettre vezette. Természetesen egy lassabb szám következett, mikor már épp belelendültek volna. Közelebb léptek egymáshoz, Caroline Matt nyakát karolta át, míg ő a lány derekát ölelte át és lassú táncba kezdtek.
   - Hmm...
   - Mi a gond? – kérdezte a vámpír.
   - Most táncolunk így először. – ebben igaza volt. A Miss Mystic Fall’s versenyen Matt nem tudott elkéredzkedni a munkahelyéről, így Caroline-nak egy B-tervvel kellett előállnia. Ki gondolta volna, hogy most lesz az első alkalmuk?
   Közben Damon is szemezni kezdett az egyik hölgyszeméllyel, aki homlokát ráncolva nézte ezt a szemezős szexet.
   - Damon?
   - Tudom, legutóbb mondtad, hogy csak egy táncot engedsz... – kezdte a férfi, s szokásos mosolyát magára öltve folytatta. – De nem bővítenéd ki még eggyel?
   Elena nagyot sóhajtva nyújtotta ki a kezét, amit Damon egyből el is kapott, és Caroline-ék mellé vezette magukat. Ők is hasonló helyzetbe kapaszkodtak össze, s lassan mozogni kezdtek a zene ritmusára. Jeremy Bonnie-ra pillantott, aki rögtön elkapta róla a tekintetét, és ezzel vissza is utasította az ifjú Gilbert esetleges táncajánlatát.
   A hármas lehuppant egy-egy párnára és kényelmesen elnyújtóztak rajta, mialatt a két pár egy gyorsabb táncra kezdte el rázni.
   A következő két órában mindhárom lányt megtáncoltatták a srácok. Annyi rossz történt velük az utóbbi hónapokban, hogy jól esett mindenkinek egy kicsit kiadni a gőzt. És tényleg, abban a pillanatban egyiküknek sem jutott eszébe a saját problémája, önfeledten élvezték, amit az éjszaka nekik szánt. Mikor mindenki lejárta már a lábát, felvágták a tortát, és ki-ki egy szelettel helyet foglalt a párnákon.
   A süteménytől is elakadt a szöszi vámpír lélegzete; a közepén egy kép volt róla és két legjobb barátnőjéről. Nem haboztak fényképet csinálni, készült csoportkép is, meg egyesével is fényképezkedtek, Damon rávette Elenát egy közös képre, Matt pedig Caroline-nal csináltatott. Jól esett a lánynak a fiúnak ez a csöndes közeledése, de zavarba ejtőnek is találta, hiszen nemrég szakított Tylerrel.
   - Még mindig nem hiszem el, hogy ezt csináltátok nekem... – motyogta zavarban. A mellette ülő Matt átkarolta.
   - Muszáj volt. Lemondtál a nagyszabású partidról, de nem hagyhattuk, hogy egy képeslapról szóljon a mai napod...
   - Tudtuk, hogy valamelyikőnket fel fogod hívni. – szólt közbe Elena.
   - Hogy őszinte legyek, bánt, hogy nem én voltam az. – jegyezte meg Damon, mire a mellette ülő lány a vállába bokszolt.
   - A lényeg, hogy ezt már akkor megbeszéltük, amint szóltál Bonnie-nak, hogy sztornózod a bulit.
   - Nos, nem tudom eléggé megköszönni.
   - Nyugi, majd behajtjuk rajtad...
   - Damon...! – rivalltak rá a többiek, mire a vámpír a magasba emelte mindkét kezét.
   A búcsú után mindenki kisétált a kriptából, a helyet azonban úgy hagyták, ahogy volt. Caroline akkor vette észre, hogy Matt autója mellett Elena és Damon kocsija is jelen volt. A többiek e kettő egyikébe szálltak be, a szülinapos pedig a Donovan fiúéba. A hazaút hamarabb lezajlott, mint az odafele, és alig húsz perc alatt elérték a Forbes házat.
   - Köszi, Matt. – mosolygott rá a másikra, aki hirtelen előrehajolt, és csókot nyomott a lány ajkaira. Caroline épp olyan gyorsan húzódott el, és kezeit a szájára tapasztotta. Kínos csönd kezdett el kibontakozni, úgyhogy a vámpír megfelelőnek találta a pillanatot, hogy búcsút intsen. – Jobb, ha én most megyek. Szia.
   Meg sem várta, hogy Matt válaszoljon, kipattant a kocsiból, és sietős léptekkel az ajtóhoz ment. A hűvös szél kíméletlenül letámadta, a lehelete füstfelhőként távozott a szájából. Semmi másra nem tudott gondolni, mint az iménti csókra, amiről biztosan tudta, hogy hiba volt. És még nagyobb hiba lett volna továbbfajulni a dolgokat. Lépteket hallott a háta mögülről, mire ingerülten megfordult.
   - Matt, mondtam, hogy... – a férfi azonban, aki előtte állt, a legkevésbé sem hasonlított Matt-re. Gonosz mosoly terült szét az illető arcán, mire Caroline önkéntelenül is hátrált egy lépést.
   - Szép estét, kedvesem. – mondta Klaus, majd a lány előtt minden elsötétedett.