Dance with the Devil 9.

 Nekirugaszkodtam, és meg is hoztam a 9. fejezetet!:) Többen fájlalták, hogy Klaus kitörölte Caroline emlékeit az előző részben, de a történet szempontjából ez így kellett, és nehogy azt higgyétek, hogy most volt együtt utoljára a kis páros:) Anyway... valami (érthetetlen) oknál fogva szeretem Stefant összecsapásokba küldeni, aminek általában ő issza meg a levét:) És ne zavarjon össze senkit, a két rész egy időben zajlik! Enjoy!

Back where we belong

   - Rendben. Mindegyik koporsó itt van. – állapította meg Elena, amikor végeztek a pakolással. A két Salvatore intézte a szállítást, és mindet a panzióba cipelték. Damon összecsapta a kezét, és elégedetten nézett végig rajtuk. Alig fél óra volt a megbeszélt találkozóig, Bonnie varázsigéje pedig tökéletesen működött.

   - Akkor mehetsz is... – jegyezte meg Stefan tapintatosan. A hasonmás szúrós szemmel nézett rá, amire egy ártatlan pillantás volt a válasz.

   - Elmondanátok végre, hogy miért nem maradhatok itt, és győződhetek meg róla a saját szememmel, hogy Caroline életben van? – kérdezte keresztbe vont karral.

   - Mostmár biztos, hogy nem. – felelte Stefan. A lány értetlenül emelte magasba az egyik szemöldökét. – Nem tudhatjuk, van-e fültanúja ennek a beszélgetésnek. Úgyhogy... szia, Elena.

   Damon lépett oda elé, de előtte egy gyilkos pillantást lövellt az öccsére. Gyengéden megsimogatta a hasonmás arcát.

   - Minden rendben lesz, Elena. De most tényleg menj haza.

   - Miért? – kérdezte makacsul. A férfi felsóhajtott. Nem akarta azzal terhelni a lányt, hogy elmondja, mit terveltek ki, így is épp elég jutott ki neki a stresszből. 

   - Mert úgy lesz a legbiztonságosabb. Majd hívlak, ha nálunk lesz Caroline.

   - Megígéred?

   - Igen.

   - Jó, rendben. – hangosan kifújta a levegőt, majd készült megfordulni, de a vámpír utánaszólt még.

   - Várj!

   A lány kíváncsian fordult meg, mire Damon gyengéden megcsókolta az arcát. Bőre puha, és meleg volt az ajkai alatt, de a baráti puszi kezdett hosszúra nyúlni, úgyhogy kényszerítette magát, hogy elszakadjon tőle. Elena a füle mögé tőrt egy hajtincset, és látszott, hogy az arca kicsit kipirult az iménti jelenettől.

   Miután elhajtott, az idősebb Salvatore még magán érezte öccse tekintetét. Hátrafordult, Stefan arcán pedig egy udvarias mosoly játszott. Vagyis belül valósággal őrjöngött.

   - Mi van?

   A férfi lassan, zsebre dugott kézzel, közeledett felé.

   - Szóval... te és Elena...

   Damon gúnyosan felhorkantott.

   - Várj, kitalálom! Azt hitted, hogy majd odamegy hozzád és azt mondja: - a hasonmást utánzó tónusban, és gesztusokkal szólalt meg. – Szerelmes vagyok beléd, Stefan. Folytassuk ott, ahol abbahagytuk, holott épp te voltál az, aki kidobott. – vágott egy grimaszt, aztán egy legyintés kíséretében megint a hátát mutatta a fivérének, de az időközben vámpírsebességgel előtte termett, és már közvetlenül vele szemben állt, olyan közel, hogy szinte az orruk is összeért. – Megtennéd, hogy kimászol az arcomból? – kérdezte csípősen.

   Stefan meg sem mozdult.

   - Mi a gond, tesó? – a szája egyik sarka mosolyba görbült. – Csak nem érzel?

   Az ütés, mely az állkapcsán érte, olyan erős volt, hogy félrebillent tőle a feje. Amikor belehasított a fájdalom, hagyta, hogy vele együtt saját dühe is kiszabaduljon. Félelme Elena miatt, leplezetlen utálata Klaus iránt, az öccse sorsa, mint kijött belőle. Nekiugrott a testvérének, és lebirkózta a földre, törlesztésként pedig behúzott neki ő is egyet, aztán megragadta a torkát.

   Egy pillanattal később azonban már ő feküdt hanyatt a földön, Stefan pedig a mellkasán ült, két kezével pedig a vállát tartotta, nehogy felálljon. Damon ekkor fordult a fejéhez. Amennyire csak tudta, hátrahajtotta, majd erőből előredöntötte, és pontosan Stefan homlokát találta el. A vámpírt váratlanul érte a csapás, és a férfi ezt ki is használta. Lerúgta magáról a másikat, aki a falnak vágódott, és fejjel előre kiterült a földön.

  Damon vámpírsebességgel felkelt, és ugyanilyen gyorsan kaparta fel Stefant is a pólója nyakánál fogva, majd taszította a falhoz. Felkészült, hogy újabb csapást mérjen már begyógyult arcára, mikor egy angol akcentusú hang szólalt meg mögöttük.

   - Uraim. – Damon a válla fölött hátranézett, de Stefant továbbra is két kézzel tartotta, tíz centire a talajtól. – Semmi kivetnivalót nem találok abban, amit most csináltok, és csak remélni merem, mi lesz a vége, de először talán a cserét ejtsük meg.

   Egy pillanatnyi szünet múlva elengedte a fiatalabb Salvatore-t, aki ellökte magától a másikat, és jópár lépést távolodott tőle.

   Klaus nyugodtan állt előttük, két kezét elől összekulcsolva. Csak egy valami hiányzott a képből.

   - Hol van Caroline? – kérdezte a homlokát ráncolva.

   - Otthon. Leellenőrizheted.

   Előkapta a telefonját, de a szöszi helyett Elena mobilját tárcsázta. Két csörgés után a lány beleszólt.

   - Hogy van Caroline?

   - Otthon vagy már?

   - Még nem. Miért?

   - Remek. Menj el a szöszi házához! Klaus szerint ott van Caroline. Hívj vissza, ha megtaláltad. – a vonal másik vége elnémult, hármójuk közé pedig feszült és kínos csend telepedett. Tudta, hogy a harc az öccse és közte még nem ért véget, és ez igaz volt a hibridre is. Meg kellett találniuk a módját, hogy végleg elbúcsúzhassanak tőle, de nem Stefan őrült, nem-törődöm módján.

   - Miért vitted egyből haza?

   - Nos, tekintve, hogy az ifjú Forbes lány lelkiállapota darabokban van, nem lett volna tanácsos így idehozni.

   - Ó! Minden világos.

   - Nem hiszem. – jegyezte meg. Damon először vitába akart szállni, de végül a hallgatás mellett döntött. Az előbb már sikerült kihozniuk a sodrából, nem fog megint megtörténni.

   Nagyjából húsz, kínkeserves perc múlva csörrent meg a telefonja, amit rögtön fel is vett. Elena volt az.

   - Na?! – sürgette. A vonal túlsó felében több személy hangja is hallatszott. Bonnie és Matt is ott voltak a közelben.

   - Itt van. – a lány hangja feszült volt, és aggódó. Klaus minden bizonnyal igazat mondott a szöszi állapotáról. – De Damon, nem csinál semmit... Csak ül, és bámul maga elé...

   - Találjatok ki valamit.

   - Azon vagyunk. Szia, Damon.

   - Sok sikert. – lerakta a telefont, és a hibridre tekintett egy csöppet sem kedves pillantással. – Mit csináltál vele?

   A kérdéses illető közelebb lépett a testvér duóhoz.

   - Elvettem az emlékeit. – felelte egyszerűen.

   - És most mi baja van?

   Megvonta a vállát a másik.

   - Biztos nehezére esett elválnia tőlem. – mondta cinikusan, mégis némi éllel a hangjában, amit Damon nem tudott mire vélni, ezért inkább annyiban is hagyta a dolgot. – Oké, ti visszakaptátok Caroline-t, most én is visszakaphatnék valamit, ami az enyém?

   Stefan készen állt rátámadni a férfira, de Damon megragadta a vállát, amitől csak a célpontja változott meg. Szikrákat szóró szemei az azúrkék szempárba bámultak, és olyan alaposan mérte végig, mintha a veséjébe is belelátott volna. Kirántotta magát testvére keze alól, és az ajtó felé biccentett a fejével. A többiek követték.

   A koporsók a nappaliban álltak egymás mellett. Klaus elégedetten nézett végig rajtuk, aztán egészen közel ment hozzájuk, ujjait végighúzta azon, amelyiket nem lehet kinyitni. Ha Damon szíve még mindig dobogott volna a mellkasában, és pumpálta volna a vért a testébe, akkor most minden bizonnyal kiakadt volna a megterheléstől. Magára öltötte a nyugodt álarcát, még egy cinikus mosoly is villogott az ajkán, de belül minden idegszála pattanásig feszült. Itt az idő.

   - Nem nyitod ki esetleg? Majd meghalunk a kíváncsiságtól, hogy ki vagy mi lehet benne!

   Klaus felpillantott rá, és szélesen elvigyorodott.

   - Nem, ezt a titkot magammal viszem. – egy-egy pillantást vetett a másik három koporsóra is. – Elijah, Finn, Kol, - majd megint a felnyithatatlanra szegezte tekintetét. – és ő. – legalább arra a kérdésre, hogy dolog, vagy személy van-e benne, már megvolt a válaszuk.

   A két testvér cipelte ki a koporsókat, és rakodta fel a hibrid kölcsönzött utánfutójára. Miután biztosították, nehogy leessen egyik is, Klaus gyorsan elköszönt tőlük. Mihelyst eltűnt az este sötétségében és már az autója fényszóróját sem lehetett látni, Damon hangosan kifújta a levegőt.

   - Ezt megúsztuk. Komolyan azt hittem, hogy rá fog jönni...

   Stefan épp csak egy pillantást vetett rá, majd sarkon fordult, és visszament a házba. Damon követte, egészen le a pincéig. Odalent kivett a hűtőládából egy tasak vért, felbontotta, és megállt a cellájuk ajtajában. Stefan már bent állt, és a koporsót szemlélte, mintha az akaratával képes lenne kinyitni.

   - Nos, ezzel legalább nyertünk magunknak egy kis időt... – mondta Damon, miközben ivott egy kortyot, és végignézett az előtte heverő, három testen. Elijah, Finn, Kol... és ő. De ki az az ő?

   Caroline pislogott egyet, és lenézett a kezében tartott kakaóra. Valami belecsöpögött.

   Jézusom... Könnyek potyogtak a szeméből! Ráadásul az egész teste remegett, a térde meg- megroggyant, a mellkasa pedig összeszorult a fájdalomtól. Valami különös ok miatt kedve lett volna a földre rogyni és sírni.

   Letörölte az arcát, majd körülnézett a konyhában. A konyhapultra ki volt téve a tej, a kakaópor és egy kanál. A jobb oldali szekrény ajtaja csukva volt. Nem is emlékezett, hogy kivette volna belőle a holmikat, de persze az ember többnyire így volt a megszokott mozdulatokkal. Észre sem vette...

   Mi a fene? – gondolta, amikor végignézett magán. Még soha nem látta azelőtt azokat a holmikat, amelyeket éppen hordott. Mi folyik itt?

   Kinézett az úttestre eső konyhaablakon, és egy alakot pillantott meg a ház előtt állni. Egy férfit. Az utcai lámpa nem világított rá, mintha direkt az árnyékba állt volna, mégis tudta, hogy egyenesen őt nézi. És furcsán ismerősnek tűnt, bár nem tudta volna beazonosítani, hogy honnan.

   Minden különösebb ok nélkül a könnyei gyorsabban kezdtek peregni, és amikor az idegen megfordult, és elindult az utcán, még rosszabb lett.

   Letette a bögrét a pultra, hogy kirohanjon a konyhából, és a férfi után eredjen. Utol kellett érnie!

   Amikor azonban kiért, az alaknak hűlt helyét nem találta. Összezavarodva sétált vissza lassan a lakásba, és megpillantotta az egyik fogason a szülinapi ruciját. A francba! Matt volt az, igaz? Bizonyára még mindig dühös volt rá, amiért a múltkor – a homlokát ráncolta, amikor nem jött rá, pontosan hány napja is volt a bulija – faképnél hagyta.

   Visszament a konyhába, és észrevette a bögre kakaót. Fogalma sem volt, miért csinált magának, amikor egészen biztos, hogy nem fogja meginni. Szóval akár ki is öntheti. Odament, felemelte, azonban a mosogató felett habozni kezdett. Valamiért nem bírta kiborítani, ezért inkább visszatette oda, ahonnan elvette, a tejet és a kakaóport viszont visszarakta a helyükre.

   Felment a szobájába, átöltözött pizsamába, és bebújt az ágyba. A takaró alatt elhelyezkedve arra lett figyelmes, hogy a teste még mindig reszketett. Behunyta a szemét, és folyamatosan azt mondogatta magának, hogy pihenjen. És nyugodjon le. Igen, pontosan ezt kell tennie. Amikor azonban sikerült egy kicsit lenyugidnia, hirtelen egy emlék, egy érzés villant az agyába. Egy erős, férfi testen nyugodott a feje, a szemei le voltak hunyva, miközben a nap lágyan melengette a bőrét, s ő arra gondolt, hogy hamarosan el fogják hagyni. Az álomképben felnyitotta a szemét, és a valaha látott legszebb tájon feküdt. A látomás kezdett halványodni, ahogy ő folyamatosan álmosodott el. Megpróbált harcolni, hogy ne veszítse el a képet maga elől, de alulmaradt a küzdelemben, melyet az alvás sötétsége ellen folytatott. Az utolsó dolog, amire emlékezett, az volt, hogy a könnye a párnára csurog, majd az álom sötétje végleg elragadta.

   Nem tudta, mennyi idő múlva, de a bejárati ajtó nyitódására, és csukódására lett figyelmes, majd barátai hangjait hallotta meg.

   - Caroline? – kiáltott fel Bonnie. A lány kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Felült, de azonnal meg is bánta; a feje lüktetett, a mellkasa pedig sajgott. Benyitottak a szobájába, és amint meglátták, odarohantak hozzá. Kérdésekkel kezdték el bombázni, de egyik sem jutott el a tudatáig. Tekintete ide-oda kőrözött Matték között, de egyiküket sem látta tisztán.

   Elena gyorsan előkapta a telefonját, és kiment a folyosóra. Damon rögtön válaszolt a hívására.

   - Na?! – sürgette.

   - Itt van. – felelte feszülten. Elég volt egy pillantást vetnie a szobában heverő lányra, és egyből összeszorult a torka. – De Damon, nem csinál semmit... Csak ül, és bámul maga elé...

   - Találjatok ki valamit.

   - Azon vagyunk. Szia, Damon.

   - Sok sikert. – elnémult a vonal. Csak remélni merte, hogy minden a terv szerint alakul náluk. Kérlek, ne essen bajuk! – gondolta, amikor eszébe jutott a többiek titkos terve, amibe nem avatták be végül. Benézett barátnője szobájába, de a vámpír továbbra se vett tudomást a külvilágról, ezért leszaladt a konyhába, és két pohárral tért vissza.

   Amikor Caroline nagy sokára felpillantott, egyenesen Elena mogyoróbarna szempárjába bámult. Végre kitisztult a látása, az elméje viszont továbbra is egy kicsit ködös volt.

   - Car?

   - Igen? – kérdezte. A hangja halk volt, de legalább meg tudott szólalni. A francba, mi ütött belé? Olyan nyomorultul érezte magát...

   A lány megkönnyebbülten felsóhajtott, majd felé nyújtotta mindkét kezét; az egyikben egy nagy bögre, gőzölgő kávé, a másikban pedig egy pohár whiskey volt. A szöszi gondolkodás nélkül nyúlt az alkhololért, és egy hajtásra kiitta az egészet. A mellkasát szorongató fájdalom azonnal enyhült.

   - Jobb?

   - Igen, köszönöm. – válaszolta, s kikapta a kávét is a másik kezéből, és két tenyere közé fogta. Ivott belőle egy kortyot, és arra gondolt, most bárcsak kakaó lett volna benne...

   Váratlanul egy ködös emlék jutott eszébe, amelyben egy elmosódott alak, egy férfi, átnyújtott neki egy bögrét. A bögrében kakaó volt, amit ő maga készített neki, mert... mert elhagyta. Ó... istenem, elhagyta...

   Éles fájdalom nyilallt a fejébe, ezért gyorsan elhessegette a gondolatot, mintha tüzes piszkavas lenne, amelynek véletlenül a forró végét fogta meg. A fájdalom szerencsére abbamaradt. A homlokát kezdte dörzsölgetni egyik kezével.

   - Mire emlékszel? – szólalt meg Bonnie az ajtóból.

   Megpróbálta felidézni az utolsó, tiszta emlékét a sok ködös összevisszaság között, de nem sokra jutott. Végül úgy döntött azt mondja el, hogy Matt hazahozta a szülinapja estéjén, bár egészen biztos volt benne, hogy az már néhány nappal korábban volt. A barátai a homlokukat ráncolták, majd értetlen pillantásokat váltottak egymással.

   - Mi történt? – kérdezte most ő. Elena megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna.

   - Klaus elrabolt. – Caroline bemozdult, de a hasonmás megkérte, hogy maradjon nyugton. – Damonék visszaadták neki a koporsókat, cserébe, hogy téged elengedjen.

   - Hogy miiii? – sikította. – De miért nem emlékszem semmire?!

   - Nyilván kitörölte az emlékeidet. – kapcsolódott be Matt is a beszélgetésbe. Minden szem rá irányult, mire lazán megvonta a vállát. – Lássuk be, ez inkább áldás, mint átok.

   Kérlek, mondd, hogy nem a hibrid az az elmosódott alak! – mondogatta magában. Nem akarta, hogy ez legyen. Úristen, az mit árulna el róla?

   - Megbocsájtotok? Szeretnék lezuhanyozni?

   A fürdés valóságos élménynek bizonyult. A fürdőszobába eljutás viszont nagy kihívásnak számított, mert ahogy felállt, megszédült, és csak botladozva sikerült eljutnia a szobáig. A jó hír azonban az volt, hogy a beszappanozás-leöblítés mozdulatsora felélénkítette egy kicsit a testét, és a feje is kitisztult annyira, hogy szédelgés nélkül kimásszon a zuhanyfülkéből.

   Amikor végül felfrissülten, száradó hajjal kiment a fürdőből, hogy csatlakozzon a barátaihoz, azok hirtelen abbahagyták a sustorgást.

   - Mi az? – kérdezte rosszat sejtve.

   - Figyelj, Car... Azt szeretnénk, ha egy időre hozzánk jönnél. Arra az esetre, ha Klaus esetleg megint el akarna ragadni téged...

   - Az előbb mondtátok, hogy most voltam fogságban. Nem akarok saját akaratomból egy másikba menni!

   - Caroline... Azért kérünk erre, mert nem akarjuk, hogy megint történjen veled valami!

   - Vedd ezt úgy, mint egy hosszabb ott alvós bulit. – javasolta Bonnie kedvesen.

   A lány hosszú szünet után engedett az unszolásnak, és beleegyezett, hogy pár napot Elenáéknál tölt „házi őrizetben”.

   - Rendben. De szükségem lesz pár ruhára.