Dance with the Devil 13.

Kisebb csúszással, de csak megérkezett a 13. fejezet is:) Nem olyan lett, mint amilyet kezdetben kiterveltem, de mire eljutottam idáig, már teljesen kiment a fejemből, hogy milyen is volt az... mindenesetre remélem, hogy így is elnyeri a tetszéseteket;) Enjoy!

BTW... mára elértük, és meg is haladtuk a 10000 látogatót! Köszönöm nektek! Amikor nekikezdtem a blognak, nem hittem volna, hogy ekkora olvasótábora lesz:) Szuperek vagytok!!!:)

Surprise

   Caroline Klaus házánál parkolt le, s onnan gyalog folytatta az útját. Halkan és észrevétlenül szelte át az erdőt. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy mikor, merre kell fordulnia, holott idáig csak egyszer járt azon a csodálatos helyen. Bízott benne, hogy a férfi, ígéretéhez híven ott fog rá várni, és nem fölöslegesen teszi meg az utat. Amikor odaért a hegyoldalhoz, már nagyon figyelt, hogy egy nesz se fedje fel ottlétét. Lélegzetét visszafojtva indult el a patakhoz. Életében nem volt képes ilyen némán odamenni sehova, de itt épp a meglepetés ereje volt a lényeg. Klaus egyik térdét lazán felhúzva ücsörgött a tó mellett, és bámult a semmibe. Nem figyelt fel a közeledő lányra. Car csöndben letérdelt a férfi mögé, két kezét átkulcsolta a nyaka körül, fejét pedig beletemette a nyakába, és mélyen belélegezte az illatát. A hibrid meglepetten nézett hátra, de amint meglátta, hogy ki a titkos látogató, egy mélyről előtörő sóhaj hagyta el az ajkát, behunyta a szemét és hátravetette a fejét. Nem lehetett megmondani, mennyi ideig maradtak így összeborulva, de egy idő után Klaus halkan – mintha attól félne, hogyha hangosan csinálná, elszállna a pillanat – megszólalt.

   - Hiányoztál.

   - Tudom. Még egyszer ne csinálj ilyet.

   - Ezt akár veheted ígéretnek is. – felelte, s még a hangjából is kiérezhető volt a mosolya. – Szóval akkor már emlékszel?

   - Minden egyes percre. – helyeselt. – Őrület az egész. Ha valaki két héttel korábban azt mondja, hogy ilyen közeli kapcsolatba kerülök veled, a képébe röhögtem volna.

   Klaus felnevetett, a lány pedig úszott nevetésének hangjában. Aztán minden olyan gyorsan történt. A hibrid az egyik pillanatban még ott ült a helyén, a következőben pedig Caroline érezte, hogy kicsúszik alóla a talaj, és már a földön fekve találta magát, a férfi pedig a testével takarta be. Az első alkalmukhoz képest most sokkal követelőzőbb, sokkal hevesebb volt Klaus. Hosszan és szenvedélyesen csókolta meg, miközben altestét a lány combjainak találkozásához dörzsölte. Car belenyögött a csókba, két karját átvetette a nyakán, egyik kezével beletúrt rövidre nyírt hajába, míg másikkal belemélyesztette körmeit a bőrébe, a lábával pedig átkulcsolta Klaus derekát.

   Ezután a férfi ülő helyzetbe küzdötte magukat, de a csók még ekkor sem szakadt meg. Gyorsan megszabadította a lányt a zavaró ruhaneműktől, és ő is levetkőztette a másikat, majd újra rátaláltak egymás ajkaira, a hibrid pedig egy erőteljes mozdulattal beléhatolt. Amikor elkezdett mozogni benne, Caroline visszaemlékezett a kezdeti időkre, amikor Klaus végül megnyílt előtte. Meglepődött rajta, hogy mennyire igényli a férfi, hogy szorosan mellette legyen, mintha ezzel akarta volna bepótolni az elmúlt évezredet, amikor nem volt része semmilyen meleg, belsőséges testi érintésben.

   Újból hanyatt fekve voltak, és a lány kifejezetten örült, hogy mindketten vámpírok voltak (na jó, a férfi kicsit több), máskülönben már minden bizonnyal megfagytak volna a hideg, decemberi éjszakában.

   Mindketten egyszerre élveztek el, a testük többször összerándult a gyönyörtől. Caroline ívben megfeszítette a hátát, míg Klaus szája az övére tapadt.

   Amikor a testük végül lecsendesedett, a férfi pozíciót váltott, mostmár ő feküdt alul, a lány pedig ráhajtotta fejét izmos mellkasára.

   - Mennünk kéne. – szólalt meg hosszú percnyi néma csend után. – Ugyan nem fázom, de furán érzem magam, hogy idekint vagyunk.

   Klaus gyorsan felpattant, és Caroline felé nyújtotta a jobbját, aki ezt örömmel el is fogadta, de aztán a lány nagy meglepetésére, a férfi ajkán gonosz mosoly terült szét, majd vámpírsebességgel megragadta őt, és a tóba ugrott vele. Caroline meglepettségében felsikoltott, s egy nagy csobbanás kíséretében mindketten a fagyos vízben landoltak.  Sietve feljött a víz felszínére levegőt venni, mikor meghallotta a másik nevetésének hangját. Car kisimította vizes hajtincseit a homlokából, és szembenézett a hibriddel, akinek egy tízezer dolláros mosoly volt az arcára ragadva.

   - Megőrültél?! – visította a vámpír.

   - Zavart, hogy odakint voltunk... Hát, mostmár idebent vagyunk.

   - Te... – Caroline közelebb úszott hozzá, és a fejénél fogva lenyomta a víz alá. Amikor ismét feljött a felszínre, újból nevetni kezdett. Nedves haja csillogott a hold halvány fényében, egészen máshogy festett így. Abban a pillanatban teljesen megfeledkezett a férfi előéletéről, és csak a jelen számított. Vagyis a kettejük boldogsága. – Köszönöm a rajzot. – jutott hirtelen az eszébe. – Elképesztően élethű lett.

   - Tetszett?

   - Nagyon! Gyakran szoktál leülni rajzolgatni? Valahogy képtelen vagyok elképzelni téged abban a helyzetben. – mondta a fejét csóválva.

   - Két gyilkolás között egy Da Vinci festmény, mi olyan elképzelhetetlen ebben? – kérdezte nevetve. Caroline elfintorodott, mire Klaus komolyan folytatta. – Mindenkinek találnia kell egy kapaszkodót az élethez. Különben nincs értelme az egésznek. Az enyém ez.

   - A művészet?

   Klaus bólintott.

   - És neked mi fogódzkodód? Mondd, hogy nem a vásárlás. – tette hozzá viccelődve. A lány felkuncogott, de nem felelt. Mi tartotta őt ezen a világon? A családja, a barátai....minden, és semmi. Furcsa, eddigi élete során soha nem gondolkodott el igazán azon, hogy mihez is akar kezdeni az életével. Hogy hova menekülhet legzordabb, legkilátástalanabb napjain.

   - Még nem éltem eleget, hogy biztosan tudjam, mi az enyém. – mondta halkan.

   - Nos, előbb-utóbb rá fogsz jönni. – mondta a férfi, s azzal megcsókolta a lányt. – Viszont mostmár tényleg mennünk kéne.

   - Igen. – felelte a másik ajkaiba.

   A legminimálisabb öltözékeket kapták magukra, Caroline a szövetkabátját, amelyben idejött, Klaus pedig csak egy nadrágot. Átkarolta a lány nyakát, ő pedig a férfi derekát, és úgy indultak el hazafelé. Olyanok voltak, mint egy pár. Vajon tényleg azok voltak már?

   Éjjel három körül értek vissza Klaus házához. Caroline nagyot ásítva nézett a konyhában lévő faliórára.

   - Már ilyen késő van? – csodálkozott. Na persze, ez legalább magyarázat a szemeire alattomosan rátapadó álmosságra. Nem mintha majd’ összeesett volna a fáradtságtól, de nemet se mondott volna az ágy csábításának. A hibrid idő közben szem elől veszett, majd hamarosan két borospohárral és egy üveg vérrel került elő.

   - Késő? Miénk az egész éjszaka, kedvesem. – válaszolta, s kitöltött mindkettőjüknek egy adaggal az éltető nedűből. Az egyik poharat átnyújtotta a lánynak, aki boldogan elfogadta, és egy széles mosollyal koccintott a másikkal. – Szóval... mit csináljunk?

   Caroline még szélesebben elmosolyodott.

   - Ó, biztos vagyok benne, hogy neked már van ötleted...

   Mostmár Klaus is vigyorgott. Kivette a vámpír kezéből a poharat, majd mindkettőt a földre rakta, aztán mikor kiegyenesedett a derekánál fogva közelebb vonta magához a lányt. Majd, amilyen gyors, és hirtelen minden a férfivel kapcsolatban, az ölébe kapta a lányt, és felszáguldott vele az emeleti szobába.

   Caroline másnap nagyon lassan tért csak magához az alvásból. Érezte, hogy egy másik test nyomódik az övéhez, szorosan, s mégis gyengéden. Klaus egyik karját átvetette rajta, úgy aludt. A lány óvatosan megfordult, hogy szembehelyezkedjen vele. Amikor ez sikerült, az arca körülbelül két miliméterre volt a másikétól. Szemei le voltak hunyva, és egy halvány mosoly játszott az ajkán, még így álmában is.

   Két kezét a férfi mellkasához érintette. Szerette volna az arcát is megérinteni, de félt, hogy ez az egész egy álom, és esetleg felébred. Arra a következtetésre jutott magában, hogy ennek a Klausnak nem lehet köze ahhoz a férfihoz, aki oly sok szörnyűséget követett el. Egyszerűen képtelenség volt. Hogy lehetne ennyi emberség egy szörnyetegben? Ennyi törődés egy érzés nélküliben?

   Klaus kinyitotta a szemét, s tekintetük összekapcsolódott. Azzal a kezével, amellyel eddig átkarolva tartotta, megsimogatta Caroline arcát. Hüvelykujját végighúzta az ajkán.

   - Gyönyörű vagy. – mondta halkan. A vámpír lehunyta a szemét, és felsóhajtott. Igen, ez ésszerűen hangzik. – gondolta Caroline, mivel ahogy a másik végigsimított az arcán, valóban annak érezte magát. Klaus egy csókot lehelt az ajkára. A lány belemosolygott, majd ledőlt az ágyra, és húzta magával a férfit is, aki egyik kezével támasztotta magát, nehogy teljes súlyával ránehezedjen a vámpírra. Nem okozott volna károkat benne, csupán egy figyelmes gesztus volt.  Hosszúra nyúlt, szenvedélyes csókjukat egy harmadik személy szakította félbe.

   - Látom, megvolt a nagy egymásra találás. – szólalt meg Elijah az ajtóból. Mindketten felé kapták a fejüket. Klaus szinte azonnal legördült a lányról, aki sietve eltakarta magát a takaróval.

   - Komolyan? Pont most? – kérdezte Klaus szarkasztikusan. Caroline legszívesebben elsüllyedt volna. Épp Klausszal feküdt egy ágyban, és ezzel megcáfolhatatlan bizonyítékot adott az Ős kezébe, hogy mi történt tegnap éjjel. És mi történhetett volna, ha nem lép közbe. Ha eddig kétségei is voltak afelől, hogy viszonya van az öccsével, mostanra azok is elszálltak. Ragyogó munka, Caroline. Így kell ezt csinálni...

   - Igen, most.

   Klaus olyan hirtelen pattant fel az ágyból, hogy a lány megijedt. Az egyik pillanatban még mellette feküdt, egyik karját átvonta körülötte, a másikban pedig már egy nadrágot húzott fel magára, majd azonnal Elijah előtt termett. Két centire volt bátyja arcától, amikor mogorván megszólalt.

   - Mit akarsz?

   Az a hang, amely azt mondta neki, hogy gyönyörű, már nem volt sehol.

   Caroline még feljebb húzta magán a takarót.

   - Tegnap nem sikerült dűlőre jutnunk a problémán. – kezdte Elijah lassan.

   - Nos, ma se lesztek okosabbak. – fejezte be Klaus gúnyosan. Az Ős udvariasan elmosolyodott, majd épp oly váratlanul, ahogy fivére szokott cselekedni, egy jól irányzott jobb horgot kevert le Klausnak, aki már épp visszavágott volna, mikor Caroline gyorsan közbeszólt.

   - Hagyjátok abba! Elég volt! – a két férfi meglepetten fordult hátra, majd ismét egymással néztek farkasszemet.

   - Tiszteletet akarsz? Mi lenne, ha előbb te mutatnál egy kicsit? – kérdezte hűvösen Elijah öccsétől, mielőtt azonban Klaus válaszolhatott volna, egy harmadik férfivel bővült a szobában jelen lévők száma. Az újonnan érkező egy tőrt tartott a kezében, amit elgondolkodva nézett.

   - Remélem nem gond, hogy Bekah-t is megszabadítottam ettől. – felnézett, és mikor meglátta az ágyban a még mindig alul öltözött Caroline-t, széles vigyor ül ki az arcára. – Látom rosszul megy a sorod, Nik. Én meg egészen idáig egy koporsóban rohadtam.

   Nagyon úgy tűnt, hogy a lány akaratlanul is az Ősök családi megbeszélésébe csöppent. Amiben az volt a legzavarbaejtőbb, hogy ő még mindig meztelenül ücsörgött az ágyban, a nyakáig felhúzott takaróval, és hirtelen úgy érezte, mintha az sem takarna el belőle semmit. Arról nem is beszélve, hogy újabb egy személlyel nőtt a kettőjük kapcsolatáról tudók száma. Remek. Sürgősen el kellett tűnnie, mielőtt Rebekah is magához tér. De hogyan menjen el, ha a szoba zsúfolásig tele van férfiakkal?

   - Hol hagytad Finnt? – kérdezte Klaus, mire Caroline arca fájdalmasan összerándult. Nagyszerű! Még egy testvér?

   - Odalent. Próbál rájönni, hogyan kell az iPhone-t használni. – felelte unottan. – Olyan középkori! Még a hosszú loboncától sem hajlandó megválni! – folytatta hitetlenül, majd a fejét csóválva hozzátette. – Esküszöm, ha nem szabadul meg tőle hamarosan, letagadom.

   - Kol! Elég legyen. Niklaus, te pedig áruld el végre, hogy hol van.

   - Honnan veszed, hogy tudom egyáltalán?

   - Mivel te voltál olyan jóba Ayana-val. És túl sokat voltál vele a végén.

   - Viszonyod volt Ayana-val? – kérdezte Kol meghökkenve, de Caroline-on kívül senki sem tűnt úgy, mintha meghallották volna.

   - Jólvan, elég legyen ebből. Kifelé!

   - Ki vagy te, hogy nekiállsz itt parancsolgatni? – húzta tovább Kol, már útban a küszöb felé. Klaus által.

   - Ez az én házam. – adta a gyors magyarázatot. Kol kifele menet kicsit balra dőlt, hogy bátyja mögé lásson, és mégegyszer megnézhesse a lányt.

   - Minden jót, szépségem. – mondta egy csábos mosoly kíséretében.

   - Még egy szó, és megszabadítalak valamelyik testrészedtől. – morogta. Mihelyst kituszkolta fiatalabb testvérét, megint Elijah-val akadt össze a tekintete. Hosszú percekig egyikük sem mozdult, majd egy széles mosoly került az Ős arcára.

   - Ennek még nincs vége. – mielőtt kiment volna, egy utolsó pillantást vetett a még mindig az ágyon ülő lányra. – További szép napot, Caroline. – s azzal távozott a szobából, Klaus pedig becsukta mögöttük az ajtót. Amint az ajtó bezáródott, kikelt az ágyból, és sietősen összeszedte a szoba közepén heverő ruháit. Egyedül az alsóneműjét nem találta meg, de úgy gondolta, ez egy csekélyke ára volt a tegnap éjszakának. Már öltözködött, mikor Klaus odalépett hozzá, és megcsókolta.

   - Sajnálom, hogy így alakult. – suttogta a férfi olyan halkan, amennyire csak tudta. Caroline hasonlóan, majdnem hangtalanul mondta, hogy ő is. Miután megfelelő mennyiségű ruha volt már rajta, kész volt indulni. Kol a konyhaasztalnál állt, és épp a negyedik testvérnek – Finn? – próbálta elmagyarázni az iPhone használatát. Sikertelenül. Már majdnem fellélegezhetett a lány, mikor Kol vidáman megszólalt.

   - Ez nem hiányzik? – Caroline megfordult. A srác az ő bugyiját lóbálta maga előtt, mint valami ereklyét. A szöszi alig hitt a szemének a pofátlanság láttán. Ideges léptekkel ment oda hozzá, kikapta a kezéből a fehérneműjét, és még egy csattanós pofon is landolt Kol jóképű arcán, amit Klaus, és az asztalnál ülő Finn nevetve fogadott.

   Ezek után úgy tervezte, hogy szó nélkül elsétál Klaus mellett, ki a házból, és egyenesen hazáig hajt. A valóság azonban keresztülhúzta a számításait. A hibrid ugyanis egészen az autóig követte, és csak egy hosszú, szenvedélyes csók után volt hajlandó elengedni őt, ami némiképp – eszméletlenül – sokat dobott a hangulatán.

   Beszállt az autóba, s egy nagy sóhajtás kíséretében elindult. Figyelemelterelésként bekapcsolta a rádiót, és isten látja lelkét, egészen hazáig énekelt vele együtt, ami teljesen elfeledtette vele a reggeli incidenst, és már csak az utolsó csókra emlékezett. Nem is sejtette, hogy a fekete felhők már régóta gyülekeztek körülötte, és most az összes a házuk felett összpontosult. Még akkor sem tört rá a vészjósló érzés, mikor hazaért, és kiszállt a kocsiból. Önfeledten dudorászott, ahogy belépett a házba, és sokadszorra is levette a kabátját.

   Érzékei akkor kezdtek el jelezni, amikor mozgást hallott a nappaliból. Lelkiekben felkészülve ment a szobába, de a látványra, ami fogadta, nem készült fel.

   - Tyler! – kiáltott fel először meglepődöttségében, majd félelmében, mikor meglátta, milyen állapotban állt előtte a fiú; szakadt ruháira rászáradt a vér. Az saját vére. Arról nem is beszélve, hogy az arca beesett volt, és szürke a vérhiánytól.

   - Caroline! – a lány karjaiba vetette magát, és olyan szorosan ölelte magához, hogy a lány levegőt sem kapott. – Hála az égnek, hogy jól vagy!

   - Én jól vagyok. – prüszkölte ki magából két levegővétel között. – De veled mi történt?!