2013. március 10., vasárnap

Modern Myth 4.

Halihó!:)
Tekintettel a lusta fejemre, úgy döntöttem nem várakoztatlak tovább titeket és inkább kettészedtem a 4. fejezetet:) Mondhatni ígyis vége lehetett volna már a fejezetnek, úgyhogy nem fog úgy tűnni, mintha ténylegesen félbehagytam volna a történetszálat (nos, persze, úgy tűnik, elvégre ez még nagyon nem a vége) Na mind1, a lényeg lényege lényegében az, hogy itt a folytatás, de hogy ennek mikor érkezik a többi része, az egy nagyon jó kérdés (S, újból megkérlek, hogy szólj rám ez ügyben XD) Addig is remélem, hogy tetszik ez a fejezet is és ne haragudjatok, hogy ennyit kellett rá várni! Enjoy!!;)




4.

   Emma fogcsikorgatva ment Hook nyomában. A folyó mentén haladtak, követték a sodrását. A tenger felé tartottak újfent, habár nem értette miért. Elvégre miért lenne tündérpor a víz közelében? Vagy ez csak számára nem tűnt túl logikusnak? Lehet, hogy a férfi most se tudta, merre kell menni, csak bízott a szerencséjében, ami az iránytűt is a kezébe adta már. A gond csak az volt, hogy a kis ketyere még mindig nem működött, illetve, ha igen, akkor nagyszerű volt a humorérzéke.
   Lepillantott a kezében tartott szerkezetre, amely változatlanul Hook hátára szegeződött. Mindegy volt, milyen erősen koncentrált másra, hányszor hívta elő Henry arcát a memóriájából, a mutató hajthatatlanul Rá mutatott.
   - Na, megmozdult már? – kérdezte a kalóz.
   - Nem. – dörmögte válaszul. – Még mindig rossz.
   - Hmmm... – elgondolkodó hangot hallatott. Várta, hogy majd mást is hozzátesz, de a szünet egyre hosszabbra nyúlt, ő pedig biztos, hogy nem fogja erőltetni. Így is megvolt az az érzése, hogy a férfi pontosan tudta, miért mondta Emma is, hogy nem működik az iránytű. Hirtelen eszébe jutott, hogy nem ő volt az egyetlen, aki hazudott erről, s szemeit Hook tarkójára szegezte; neki vajon kire mutatott? A lányra? – Ms Swan, perzseli a bőrömet a tekintete. – szakította ki gondolatmenetének hálójából, ahogy hátrafordulva rávillantotta fogsorát. – Nem jönne inkább mellettem?
   - Nem unod még a Ms Swan-ozást? Egyszer már hívtál Emmának... – emlékeztette, bár rögtön meg is bánta, hogy szóba hozta, mert egyúttal fel is elevenítette azt a pillanatot. Csókolj meg... Emma. Grimaszt vágott, mikor újból kimondta a szavakat a férfi, csak most a fejében játszódott vissza. Mikor áll már végre vissza a világ a rendes kerékvágásba? Ja, hogy soha? Nagyszerű.
   Te akartál Hook-kal kettesben eljönni. Most viseld a következményeit.
   - Való igaz. És mégsem tette meg, amire kértem. – nézett hátra rá sértett arckifejezéssel. Emma a szemeit forgatta. Ebbe most nem fog belemenni.
   - A lényeg, hogy igazán tegezhetnél végre.
   - Nem tehetem, ellenkezik a vallásommal. – a lány felkuncogott. Nem tehetett róla, a férfinek sikerült egy olyan oldalát a felszínre idéznie, amelyet rég nem sikerült senkinek sem megérintenie. Henry-t leszámítva. – Különben is úriember vagyok.
   - Nem, te kalóz vagy.
   - A kettő nem zárja ki egymást.
   - Ezt vehetem úgy, hogy továbbra is Ms Swan maradok?
   - A kapcsolatunk még nem érett meg arra a szintre, hogy tegezzem... Ms Swan. – felelte. Idő közben megállt és szembefordult a lánnyal, ekkor látta meg Emma a mosolyt, amit egész idáig csak sejtett, hogy ott van rajta. Hook váratlanul elkomorodott, majd tanakodó fejet vágott. – Tudja... már az első pillanatban éreztem, hogy maga nem egy szokványos teremtés. Ami köztünk van, az sem mindennapi.
   Emma hitetlenkedve rázta a fejét.
   - Hisz nincs is köztünk semmi.
   - Vagy csak nem akarja látni.
   - Baromság.
   Killian közelebb lépett hozzá, s halk, szánakozó hangon azt mondta.
   - Itt áll meseország földjén, tündérpor után kutat magával, Hook kapitánnyal és az anyja nem más, mint Snow White... és mégsem tud hinni.
   - Nem létezik olyan, hogy szerelem első látásra, Hook. – válaszolta kedvesen, mintha próbálta volna meggyőzni a férfit.
   - Nem hisz a szerelemben?
   Egy pillanatig nem mondott rá semmit, mert nem tudta eldönteni, hogy beavassa-e akár ennyire is a saját életébe. Végül, amikor beszélni kezdett, az igazság bukott ki belőle.
   - Hittem. – ismerte be. A férfi bólintott, nem lepte meg különösen a válasza, de láthatóan bosszús lett, hogy az előérzete igaznak bizonyult. Hogy hívják azt a férfit, aki porrá zúzta a férfiakba vetett bizalmát?
   - Mi történt? – kérdezte sötéten.
   Megvonta a vállát.
   - Ami ilyenkor lenni szokott. Minden szép és jó volt, aztán lelépett minden szó nélkül, engem meg börtönbe juttatott. – úristen, tényleg kimondta volna hangosan is? Még soha, senkinek nem árulta el! Mégis mi ütött belé? Tekintete lejjebb vándorolt a kalóz szikrákat szóró, kék szemeiről (habár tudta, hogy a nézés nem neki szólt) és - még mindig kigombolt ingén keresztül - a mellkasára tetovált két fecskét kezdte el bámulni. Szerelem első látásra, mekkora ostobaság! Elvégre sokadik látásra sem lehet teljesen biztos benne az ember, hogy a párja is úgy érez-e iránta, vagy csak hazudja az egészet. A szerelem... gyöngévé, naívvá és kiszolgáltatottá tesz, amit sokan ki is használnak. Ahogy Neal is tette vele. Elhitette Emmával, hogy közös jövőt szeretne kezdeni vele Tallahassee-ben, hagyta, hogy megszerezze neki a több ezreket érő órákat, majd neki adta az egyiket, hogy aztán feladhassa a rendőröknél és így végül a sitten találta magát terhesen és darabokra tört szívvel. Ez volt az élet, a könyörtelen, emberi végzet, amely egyetlen könyv borítójára, vagy film tartalomjegyzékére sem illett, ezért olyan ideálokat alkot a társadalom, olyan történeteket írnak, amelyek mind boldog befejezésről, tökéletes párról, kiváló kapcsolatról szólnak, de egyúttal hamis képet ütletnek az ember agyába. – Tehát igen, már rég nem veszem be ezt az egészet.
   Keserű, boldogságtól mentes nevetést adott ki magából, aztán kihúzta magát.
   - Szóval nem, nincs olyan, hogy szerelem első látásra, sőt... szerelem sincs. Hiszen mindig ugyanaz a vége... Akkor meg mi értelme az egésznek? Miért akarna bárki újra meg újra szerelembe esni, ha mindig rosszul végződik? Nincsen boldog befejezés...
   Egy szívdobbanásnyi szünet után Hook lassan odasétált hozzá és megállt közvetlenül előtte. Jobb kezével előre nyúlt és a füle mögé igazított egy hajtincset.
   - Lehet, hogy csak egy kalóz vagyok, - kezdte nyugtatóan, de látszott rajta, milyen nehezére esett visszafognia magát. És ez valahogy... jól esett Emmának. Nem remélt szimpátia. – de mindig feldühít, ha egy nőnek darabokra törik a szíve. – ujjaival gyengéden végigsimított a lány arcán, ami halvány mosolyt csalt az arcára. – Egy ilyen lány... nő megérdemli, hogy szeressék és viszont szeressen. Csapda és bizonytalanság nélkül.
   Elakadt a lélegzete. Teljesen megdöbbent attól, amit a férfi mondott neki, különösen, hogy minden egyes szavát komolyan gondolta. Nem indult be a hazugságvizsgálója, még csak egy kicsit sem billent meg a mutató. Abban a pillanatban nem értette, hogy Killian hogy lehetett összefüggésben a mesékből ismert Hook kapitánnyal. Inkább tűnt hősnek egy gazember testében rekedve... vagy gazembernek egy hős testében.
   Nem, nem hihet neki. Nem dőlhet be újra egy jóképű arcnak.
   Vett egy mély levegőt és megrázta a fejét. Ő nem élte át, amit neki kellett, nem ismeri azt a világot, amelyben Emma élt, épp ezért nem tudhatja, hogy ott... semmi sem ilyen rózsaszín. Árva volt, szülők nélkül kellett felnőnie, nem volt otthona, lopásra kényszerült és ez egy olyan ember karjaiba sodorta, akitől távol kellett volna tartania magát. Különben is... Nealnél sem érezte soha, hogy hazudott volna neki. És ha ő képes volt átverni a hazugságvizsgálóját... akkor minden bizonnyal Hook-nak is menne.
   Lesöpörte magáról a kalóz kezét és idegesen kitért az útjából és megindult előre.
   - Tudod mi a baj a világgal? Hogy miért nem működik ez az egész dolog? Mert a férfiak gyávák... félnek megtenni a végső, komoly lépést, egész életükben csak egy nőt szeretni és a szívükre hallgatni!
   - Minden férfi?
   - Igen. – vágta rá habozás nélkül. – Mind, egytől egyig!
   Ekkor Hook hátulról megragadta az egyik karját, ellenkezést nem tűrően maga felé visszarántotta a testét és hevesen szájon csókolta. Emma felnyögött, mikor a férfi puha ajkai az övéihez értek, majd Killian jobb kezével a derekánál fogva húzta közelebb magához a lányt, míg kampós keze a hátán kúszott feljebb. Emma a sajátjával beletúrt a még mindig kissé vizes hajába, a másik pedig a tarkójára vándorolt és lassan beljebb siklott a nyaka belső oldalára. Nehezen vette a levegőt, de érezte, hogy Hook is hasonló problémákkal küszködött. Az agyát kezdte kábultnak érezni, s milliónyi érzés kavargott benne egyszerre, valósággal szétfeszítették belülről, mialatt a keze továbbra is felfedezőúton vett részt, s mostanra már a mellkasán állapodott meg.
   Aztán vége lett.
   Miután kiváltak a szenvedélyes szájon át lélegeztetésből, Hook nekinyomta a homlokát Emmáénak, aki a tenyerét még mindig a férfi szívén pihentette és röviden felnevetett.
   - Fantasztikus vagy. – szólalt meg ellenállhatatlan hangon, még mindig kissé zihálva. A lány szemei fokozatosan nyíltak tágra, ahogy rájött, hogy mit is csinált éppen és kivel. Jesszus, mégis mi ütött belé? Olyan gyorsan lökte magától távolabb a férfit, mintha forró parázshoz nyúlt volna a szó szerinti értelmében, majd egy pofon is csattant borostás arcán.
   - Ez meg mi a franc volt?!
   Hook a helyére igazította az állkapcsát, mielőtt beszélni kezdett volna.
   - Azt mondta, gyáva vagyok.
   - Ne úgy bizonyítsd, hogy nem vagy az, hogy lesmárolsz engem!
   - Egyre kevésbé értem magát, Ms Swan... – mondta, s kezdett újra felszínre törni belőle a düh, ám ezúttal ő volt a célpontja. – Nem tudom, mit vár el tőlem. Ha nem lépek, akkor gyávának nevez, ha viszont igen, akkor meg bunkó vagyok. És mindez miért van? Amiatt a senkiházi miatt, aki évekkel ezelőtt összetörte nemcsak a szívét... de a hitét és a lelkét is. Én sosem tennék ilyet! – azzal idegesen elindult. – De ahogy látom, esélyt sem fogok kapni rá, hogy ezt bebizonyítsam...!
   Nem akarta követni. Minden idegszálával tiltakozott az ellen, hogy a nyomába szegődjön. Saját magát is sokallta a fejében, nem volt szüksége még arra is, hogy ő is a közelében legyen. Hook azonban láthatóan nem is tervezte, hogy ellenőrizze, ott van-e a lány mögötte, és esetleg megvárja. Nem. Rendíthetetlenül haladt tovább a tenger felé.
   - Most meg itt hagysz? – kiáltotta utána. Köcsög kalóz! – tette hozzá magában. Nem is tudta, kire mérges igazából. Valószínűleg saját magára, Hook-ra, és úgy összességében az egész világra.
   Muszáj volt valamivel csillapítania a mérgét, ezért elővette az iránytűt, amely még mindig makacsul abban az irányba mutatott, amerre Hook volt és mielőtt megállíthatta volna magát, erőből belehajította a vízbe. Fújtatott egyet, ahogy az apró szerkezet a folyóba zuhant és a férfi után lódult.


   Amikor Emma végül elérte a tengerpartot, Hook már ott ácsorgott, karba tett kézzel, immáron begombolt inggel. Jellegzetes mosolya ez alkalommal nem ékesítette az arcát, helyette elszánt kifejezés tükröződött rajta, mihelyst szembefordult a lánnyal.
   - Gondolom most is azt hitte, itt hagyom. – jegyezte meg epésen.
   - Nem. – vágott vissza hasonló hangnemben, mire a kalóz felvonta egyik szemöldökét. Legszívesebben újra felpofozta volna. – Mi lenne ha abbahagynád ezt a nézést? – csattant fel. – És ezt az egész... – mutatott körbe. – udvarlási kísérletet! Totál felesleges az egész.
   - Ó, épp ellenkezőleg. – mosolyodott el gonoszan. – Hiszen te élvezed ezt az egész – utánozta le Emma mozdulatait. – udvarlási kísérletet. Talán még el is várod tőlem.
   - Mi? – nevetett fel a nevetséges elképzelés hallatára. – Hülyeség!
   - Az lenne? Én úgy látom... ha nem így lenne... akkor egyrészt el sem indultál volna kettesben velem erre az útra, pláne nem a kabinomban történtek, valamint majdnem történtek után. Másrészről már rég hagytad volna, hogy megcsókoljalak, hogy véget vess az egésznek. De egyiket sem tetted. Miért nem? Mert élvezed ezt a helyzetet és azt akarod, hogy tovább folytatódjon!
   - Lehet, hogy eddig ilyen könnyelmű nőkkel volt dolgod, de én nem vagyok ők! – vágott vissza izgatottan.
   - Ismerd be, hogy épp úgy akarsz engem, ahogy én téged! – mondta halálosan komolyan.
   - Ennyire nem vagyok kiéhezve a szexre. – felelte, s lehunyt szemmel csóválta a fejét.
   - Én nem a szexre gondoltam. – jött az azonnali válasz. Emma döbbenten meredt Hook tengerkék szemeibe. A férfi kihasználta a pillanatnyi figyelmet, amit neki szentelt és folytatta mondanivalóját. – Mindketten vágyunk egymásra, de te is tudod, hogy ez nem csak testileg értendő.
   - Hook, - kezdte, mikor végre megtalálta a hangját. – még csak három napja ismerjük egymást.
   - És? Nekem ennyi is elég volt, hogy minderre rájöjjek. Emma, te sok szempontból különbözöl azoktól, akikkel itt találkoztam az évek során... és most nem arról beszélek, hogy te nem vágtad magad hanyatt nekem egyből. Ez tetszik. Váratlan és izgalmas vagy. Csak az a fal, amit a szíved köré építettél... Az lehet, hogy megvéd az újabb csalódástól, de egyúttal kizárod annak a lehetőségét is, hogy szeress valakit és az szerethessen.
   Emma emlékezete működésbe lendült és előhívott egy jelenetet... Mary Margaret-tel, még jóval az átok megtörése előttről... amikor pontosan ugyanezt mondta ő is neki. Ott álltak az anyja konyhájában, mikor a nő próbálta ráébreszteni, hogy minden tiltakozása ellenére érez valamit Graham iránt.
   Ez a történet sem különbözik attól. Most is mindenki számára egyértelmű a helyzet, leszámítva téged. Érzel valamit Killian iránt!
   Ugyan már!
   - Nincs azzal semmi baj, ha valaki elővigyázatos.
   - Utálni is egyszerűbb valakit, mint beismerni, hogy szükséged van rá. – Emma összevonta a szemöldökét, de nem nézett rá. Kezdtek eljutni a tudatáig bizonyos dolgok. Igen, valóban kizárta az életéből annak a lehetőségét, hogy bárki közel kerüljön hozzá és ez alól még Henry sem kivétel. Imádta a kölyköt, jobban, mint bárki mást, de ha az életéről volt szó, óvatos maradt és azzal nyugtatta magát, hogy mindezt a fiúért tette. Egy olyan példaképet akart mutatni neki, akire felnézhetett és egy olyan képet ültetett a fejébe az apjáról, akire örömmel gondolhatott. Minden csakis róla szólt, az ő érdekeit tartotta szem előtt, miközben a lány szépen visszahúzódott a fal mögé és mindent, ami mögötte volt, makacsul őrzött. – Ismerd be, - s tett egy lépést Emma felé, közben tekintetét végig az ajkain legeltette. – hogy hiányzik valaki az életedből... szükséged van egy férfira, egy társra. – ahogy csökkent a köztük lévő távolság, úgy halkította le a hangját. A végére már csak suttogott. – Szükséged van rám. – nézett könyörgően a szemeibe. Tudta, miért fohászkodott, mindössze négy betűből állt. Igen. – Ismerd be. – kérte újra.
   Csókolj meg... Emma.
   Vett egy mély levegőt, mielőtt azt mondta volna, hogy:
   - A fiamon kívül senkire sincs szükségem.
   Ha meg is lepte volna a váratlan információ a férfit, nem mutatta. Ehelyett egy lemondó mosoly kíséretében a következőt felelte.
   - Így sosem leszel boldog.
   - Nem is akarok az lenni! Az egész elvakult és felszínes...
   - Hazudsz.
   - Nem. – vágta rá, mert teljesen biztos volt magában. Azonban a kalóz is, aki felé hajolva folytatta.
   - De... igen. – lassan végigvezette szemeit Emmán, ám tekintetében nyoma sem volt a vágynak, inkább őszinte sajnálat tükröződött belőle. Aztán hátrébb lépett, megfordult és tett néhány lépést a tenger felé. – De tudod mit? Nyertél! – és újfent szembefordult vele. - Részemről végeztem! Békén hagylak, mostantól nincsenek többé se megjegyzések, se érintések, se csók, se semmi! Csak két... idegen vagyunk egymás számára... Storybrooke-ba érve pedig soha többé nem találkozunk.
   Emma nézte, ahogy távolodik és teljesen megdöbbentette az utolsó hozzá fűzött mondata. Hát ennyi volt. Amit idáig annyira akart, megkapta, Hook mostantól nyugton hagyja. Elégedett volt az eredménnyel? Igen. Akkor miért sokkolta ennyire ez a kirohanás? Miért ért fel egy arcra adott ütéssel?
   Visszapörgette magában a beszélgetésük minden egyes részletét, hátha az majd megadja rá a választ. Be kellett ismernie, hogy volt, amiben valóban igaza volt; igen, egy fallal zárta ki az embereket az életéből és ez Nealnek volt köszönhető. Miatta sem tudott már igazán megbízni az emberekben, vagy csak a másik nemben. De a többi... nevetséges! Még hogy épp rá volna szüksége, hogy boldog legyen! Teljességgel abszurd ötlet, arról nem is beszélve, hogy élvezte volna a csábítási kísérleteit... Egyáltalán nem. Nem ért vele semmit, csak összezavarta és olyan érzéseket hívott elő belőle, melyeket rég eltemetett magában.
   Áh, felejtsd el! – parancsolt magára. – Mégis mit tudhat ez a kalóz róla?
   Figyelte, ahogy Hook a homokos parton sétált, egyre közelebb a vízhez, míg végül a lába már benne is volt. Ott aztán megállt és valamit előhalászott a kabátja zsebéből. Már megint mire készül? Emmán úrrá lett a kíváncsisága, ezért közelebb ment a férfihoz.
   - Most meg mit csinálsz? – kérdezte, amikor odaért hozzá.
   - Mindjárt meglátja. – és elhajította a kezében lévő dolgot a tengerbe.
   - Mi volt az?
   - Egy aranyérme.
   - Miért dobtál egy... – nem fejezte be, mert ekkor előbukkant a vízből, pontosan azon a helyen, ahová Killian az érmét dobta, egy... nő. Egy vörös hajú lány jött a felszínre és széles mosoly terült szét az arcán, mikor meglátta a parton ácsorgó kalózt.
   - Killian! – kiáltott fel izgatottan és el is kezdett feléjük úszni.
   - Elvarázsolt érme volt. – magyarázta Hook és röviden felé fordult, majd ledobta a kabátját és tett egy lépést előre. – Ariel, kedvesem! – üdvözölte az újonnan érkezőt és leguggolt hozzá. Ariel? – lepődött meg Emma. A sellő Ariel? Oké, lehet, hogy már belátta, hogy igenis léteznek a mesehősök, sőt, azt is tudja már, hogy az ő szülei is ebbe a csoportba tartoznak, de még mindig meglepték az ilyen esetek. Csipkerózsika, Mulán, Hook kapitány, most pedig Ariel? A zombikról, vérfarkasokról, ogrékról nem is beszélve... – Öröm újra látni!
   - Akárcsak téged, Killian. Minek köszönhetem a látogatást? – kérdezte nyájasan, ülő pozícióba helyezkedve, s egy megvető pillantással végigmérte Emmát, aki erre felvont szemöldökkel keresztbe vonta karjait a mellkasa előtt.
   Hát... ő sem épp olyan, mint a mesében...
   - A segítségedre lenne szükségünk. – felelte a férfi behízelgően, figyelmen kívül hagyva a gyűlölködő gesztust a sellő részéről.
   - Igazán? – vezette vissza tekintetét Hookra csodálkozva, aki bólintott. – Tudod, hogy neked bármikor segítek, Killian. – simított végig a kalóz karján, aztán dühösen Emmára nézett és szemei szikrákat szórva meredtek rá. – De neki mi okom lenne? Ki ez itt egyáltalán?
   Komolyan? Tényleg ezt akarod játszani, csajszi?
   - Az, aki mindjárt megszabadít pár hajszáladtól és ad egy kék foltot a szemed alá. – mondta nyugodtan, mire Hook hátrapillantott rá a válla felett.
   - Ezzel nem segít, Ms Swan.
   - Teszek rá. – a férfi összeszűkült szemmel figyelte, de a lány állta a tekintetét. Egy hosszan tartó pillanatig tartott a szótlan küzdelem, melynek végül a másik vetett véget. Mielőtt azonban Hook visszafordult volna Arielhez, Emma meg mert volna esküdni, hogy egy mosolyt látott a szája sarkában bújkálni.
   - Ne is hallgass rá, kedvesem. – szólalt meg, s bevetette ellenállhatatlan hangját, amivel valószínűleg már rengeteg nőt sikerült a hatalmába kerítenie. – Tudod, hogy soha nem hagynám, hogy hozzádérjen. – kisimított egy vizes tincset a lány arcából. – Különben is... – közelebb hajolt hozzá és mélyen a szemébe nézett. Emma alig hitte el az eléje táruló látványt. Komolyan előtte akar kikezdeni a sellővel? Ugye ez csak valami rossz vicc...? – csak egy aprócska szívességről lenne szó... egyetlen kérdésről...
   - És mi lenne az? – kérdezte Ariel kábultan, Hook pedig egy, már-már a névjegyéül szolgáló vigyorral nyugtázta a sikert.
   - Áruld el, mikor jön a varázsporos férfi. – a lány pislogott egyet, mintha nem épp erre számított volna és egy kicsit hátrébb is húzódott.
   - Nem fog jönni. – húzta ki magát. - Az átok őt is magával ragadta.
   A kalóz szemrebbenés nélkül folytatta.
   - És meg tudod mondani, honnan hozta a varázsport?
   - Hogy meg tudom-e mondani? – csodálkozott a másik.
   - Igen. Szükségem van rá.
   - Mégis minek?
   Hook hamiskás somolygásba kezdett, amit Ariel hamarosan viszonzott is.
   - Semmit sem változtál.
   - Arra mérget vehetsz... – oldalra döntött fejjel folytatta. – És vajon mi a helyzet veled?
   - Mondd meg te. – azzal féltérdre ereszkedett, a kezébe fogta a sellő arcát és szájon csókolta. Emma szemöldöke a homloka tetejére szökött, s hátrahőkölt a meglepettségtől. Mi. A. Franc. Ha Killian nemrég elhangzott monológja felért egy pofonnal, akkor ezt a szenvedélyes szájból-szájba lélegeztetést akár egy kicseszett piszkavassal való fejbe vágásnak is veheti. Hangosan kifújta a tüdejében felgyülemlett levegőt, miközben próbált tudomást sem venni az öklében érzett viszkető érzésről. Vajon kit akart megütni? Azt az átkozott kalózt, aki próbálta elhitetni vele, hogy ő más, mint a legtöbb férfi, vagy a vörös démont, akinek épp a szájában matatott Hook nyelve?
   - Bele ne fulladjatok! – szólalt meg gúnyosan, miután már nem bírta tovább nézni és türtőztetni magát. Hányingere támadt a kettő csókcsatájától.
   Hook elhúzódott Arieltől és kétkedő pillantást vetett Emmára, majd visszavezette tekintetét a sellőre.
   - Nos? – mosolyodott el csibészesen.
   - Nem, te sem változtál. – ismerte be. Egy sóhajtás kíséretében folytatta. – Amennyire tudom, a királynő kastélyából hozta a varázsport. Ha maradt még, akkor ott kell lennie.
   - Királynő? – kérdezett közbe Emma. – Reginára gondolsz?
   A sellő gyűlölködve nézett rá.
   - Igen.
   - Köszönöm, kedvesem. – szakította félbe őket Hook. Ariel gyorsan megrázta a fejét és megint a férfit bámulta, ezúttal várakozón. - Ms Swan világába készülünk eljutni, ezért van szükségünk a porra.
   - Azt rögtön gondoltam, hogy nem idevalósi... – jegyezte meg epésen. - Furán öltözködik.
   - Mondja ezt az, akinek kagylók takarják el a melleit. – vágott vissza cinikusan Emma. – És nincsenek lábai...
   - Hogy képzeled... – sziszegte a másik.
   - Tudod, elég nehéz komolyan venni a fenyegető hangnemedet, miközben a földön trónolsz...
   Egy hosszú pillanatig úgy tűnt, Ariel felülírja a „gyilkos tekintet” kifejezést és a szó szerinti értelmét figyelembe véve, Emma halálát fogja okozni, de végül csak egy gúnyos vigyorral az arcán azt mondta.
   - Te nem inkább csak féltékeny vagy, amiért az előbb engem csókolt meg Killian és nem téged?
   - Na, ne nevettess! – dörögte a másik, talán egy kicsit túl hevesen is. A kettejük közt keletkezett, kézzel tapintható feszültséget egy fulladozó nevetés szakította félbe, amely Hooktól érkezett. – Mi van? – förmedt rá Emma. - Most talán nem akarod megvédeni?!
   - Nem szorulok én védelemre! – jelentette ki dühösen a sellő, amire a másik lány csak szemforgatással felelt.
   A kalóz szélesre tárta a karjait.
   - Különben is, ki vagyok én, hogy megakadályozzak egy kibontakozóban lévő hölgypárbajt? Különösen, ha kérdéses felek éppen miattam vitatkoznak...
   - Igazi férfi... – dörmögte Emma.
   - Igen. Az. – mondta Ariel, miközben közelebb kúszott Hookhoz és a combjára tette a kezét. A férfi lepillantott rá és előkapta repertoárjából elbűvölő mosolyát, amit egyenesen a sellőnek címzett. Emma figyelte a jelenetet és próbált nem gondolni arra a megkérdőjelezhetetlen tényre, hogy ez a két személy már túl jól ismerik egymást. Egy pillanatra lehunyta a szemét, vett egy mély levegőt, majd megszólalt.
   - Indulhatnánk már végre? Már megtudtad, amit akartál. – És én is meggyőződtem róla, hogy igazam van a férfiakkal kapcsolatban. – tette hozzá magában.
   - Persze, mehetünk. – felelte rövid habozás után, de mégsem moccant meg.
   - Akkor mi lenne, ha sebességbe kapcsolnál?
   - Hova ez a váratlan sietség, Ms Swan? – nézett fel rá egy röpke másodpercre. Emma felvonta a szemöldökét.
   - Váratlan sietség? Oké, tudod mit? Inkább megyek nélküled! – és már hátat is fordított a szívet derítő párosnak, s jobb lábát a bal után szedve indult el.
   - Ms Swan! – kiáltott utána a kalóz pár pillanattal később, mire a lány megállt.
   - Mi van? – kérdezte hátrafordulva. A férfi alig pár lépésnyire állt meg tőle. Előrenyújtotta jobb kezét.
   - Az iránytűt.
   - Mi? – komolyan ennyit tudott csak mondani neki Hook?
   Killian megvonta a vállát.
   - Ha öngyilkos akcióra készül menni, akkor adja ide az iránytűt.
   - Nem tudom.
   A kalóz egy na-ne-viccelj-már! pillantással méltatta válaszát.
   - Ne szórakozzon, Ms Swan... Csak elő kell vennie a zsebéből és a kezembe tennie. Nem olyan nehéz...
   - De nincs a zsebemben. – felelte és várta, mikor esik le a másiknak, hogy nincs nála a keresett tárgy. Hook rosszat sejtve vonta össze a szemöldökét és kétkedő tekintettel végigmérte Emmát.
   - Akkor hol van?
   - A folyóba dobtam. Még odafent.
   - Hogy mit csináltál?!
   A lány keresztbe vonta a kezeit a mellkasán és összehúzta a szemeit.
   - Most mit vagy így ki? Hiszen te mondtad, hogy nem is működött.
   Killian egy pillanatra szorosan lehunyta a szemeit, s mikor újra ráemelte őket, valósággal szikrákat hánytak.
   - És szerinted akkor mégis minek hoztam el? Viccből? Dísznek? – kérdezte közelebb lépve hozzá.
   - Mégis honnan az ördögből kéne tudnom? – vágott vissza dühösen. Baromira elege volt már az egészből, a titkolózásból, a ködösítésből, mindenből. - Semmit nem vagy képes elárulni, arról, hogy hogy akarsz Storybrooke-ba juttatni minket! Úgyhogy ne engem okolj emiatt! – ezután a mondat hosszú percekig tartott a farkasszemezés. Mindketten makacsul várták, hogy a másik futamodjon meg előbb, de egyikük sem tette meg ezt a lépést. Végül a homokban ücsörgő Ariel törte meg a feszült csendet.
   - Úgy látom, el kellene a segítség. – kiáltotta feléjük. Hook a szájához emelte ökölbe szorított kezét, vett egy mély levegőt, majd megfordulva a sellőre tekintett.
   - Jól látod. – felelte, s utoljára egy éles pillantást vetett Emmára. A lány figyelte, ahogy ezt követően a kalóz visszasétált a vörös démonhoz, aki láthatóan készségesen állt a rendelkezésére és amit a férfi olyan tökéletesen ki is tudott használni. Néhány pillanattal később Ariel lebukott a víz alá és eltűnt a láthatárról. Emma újfent kettesben maradt Hook-kal. Hurrá.
   Emma Killiant méregette összevont szemöldökkel, aki figyelmét a tenger felé összpontosította. A csók alatti pillanatnyi elgyengülését eltekintve felettébb örült, hogy nem dőlt be a dumájának és nem hagyta megint átejteni magát. Pedig nem sok kellett hozzá, nem igaz?
   - Már megint bámul, Ms Swan. – szólalt meg Hook kisvártatva és felé fordult. Arckifejezése még mindig feszült volt.
   - Csak örülök, hogy nem vettelek komolyan.
   A férfi szemei résnyire szűkültek.
   - Mire gondolsz?
   - Ugyan már! Hiszen ugyanaz a forgatókönyv! Ahogy nézed, ahogy hozzáérsz, beszélsz hozzá... ugyanazt csinálod vele, mint alig pár órája velem.
   - Csakugyan ezt hiszed?
   Emma cinikus mosolyt villantott rá.
   - Mondd, hogy tévedek.
   - Tévedsz. - a lány csak a szemeit forgatta, mire Hook odament hozzá és alig pár centire állt meg tőle. – Komolyan gondoltam, amit akkor mondtam.
   - Rá két percre mégis egy másik nővel smároltál, szóval...
   - Ó? – vonta magasra a szemöldökét a kalóz, Emma pedig gyorsan elhallgatott. Nem tetszett neki Killian arckifejezésének hirtelen megváltozása. – Szóval erről van szó...
   - Miről beszélsz? – értetlenkedett a másik.
   - Féltékeny vagy. – válaszolta a férfi vigyorogva. A lány döbbenten meredt rá.
   - Ó, ne már! – fakadt ki hangosan és az ég felé emelte tekintetét egy pillanatra. – Komolyan? – tette hozzá gúnyosan, ez azonban mit sem változtatott Hook felfelé görbülő száján, ezért elszántan a kék szempárba bámult. – Nem vagyok féltékeny! – jelentette ki határozottan.
   - Dehogynem vagy. – mondta rendíthetetlenül a másik. – Arielnek is feltűnt és én sem vagyok vak. – a lányra bökött a kampójával. – Csak te vagy gyáva, hogy beismerd, igazam van.
   - Én vagyok gyáva? – hőkölt hátra és ezúttal ő volt, aki megbökte a kalózt. – Te adtad fel az első akadály után, ami eléd került! Még hogy szereted a kihívásokat...
   - Szóval hajlandó vagy végre beismerni? – mosolyodott el sejtelmesen Hook.
   - Hogy féltékeny vagyok?
   - Nem. – egy lépést tett felé. Majd még egyet. Lassan megszűnt a köztük lévő maradék távolság is, s olyan közel kerültek egymáshoz, hogy az orruk hegye majdhogynem összeért. Killian egészen lehajolt hozzá, szemei a lány ajkait bűvölték, de a sajátjával nem ért hozzájuk, bármennyire is hívogató volt. Akármennyire is vágytak rá mind a ketten. Amikor megszólalt a hangja alig volt több suttogásnál. – Hogy elvárod tőlem, hogy udvaroljak neked.
   Emma zavartan nézett a férfira. Ki volt ez az ember? Hogy volt képes a hatása alá keríteni őt, aki rég megtanulta, hogyan hagyja figyelmen kívül az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket. Ha viszont Killianről volt szó? Nos, igen nehezen tudta visszafogni magát.
   - Hagyd abba. – felelte egy mély levegővétel után, hasonlóan halk hangon. Egy ideig semmi nem történt. Egyikük sem mozdult, mintha négy fal közé szorultak volna, holott a szabad levegőn ácsorogtak, bármiféle akadálytól messze. Hook kitartóan fürkészte a másikat, de pár perc múlva hátrébb lépve azt mondta.
   - Már abbahagytam. – halványan elmosolyodott. – Hiszen ezt akartad.
   Emma szólásra nyitotta a száját, de Ariel épp ezt az időpontot választotta arra, hogy elbukkanjon a víz alól, diadalittas mosollyal az arcán, kezében az iránytűt szorongatva. Hook 250 Wattos mosolyt villantott a sellőre, mikor meglátta.
   - Megtaláltad! – szólt elismerően, s leguggolt a lányhoz, aki a tenyerébe nyomta a tárgyat.
   - Netán kételkedtél bennem?
   - Nem. – s egy apró csókot nyomott Ariel arcára, aztán figyelme az iránytűre irányult. A mutató Emma irányába mutatott, amit persze az illető fél nem láthatott, csak a férfi reakcióját, ahogy lassan mosolyra húzódott a szája. – Nincs ennek semmi baja. – Emma ezután a sellőre pillantott, aki ugyancsak a kis tájolót vizslatta és valami sötét árnyék futott végig az arcán, olyan gyorsan, hogy nem is volt benne biztos, hogy jól látta. Nem féltékenység volt, hanem sokkal inkább... gonoszság? Összevonta a szemöldökét, hátha akkor újra látja a jelenséget, ám nem történt semmi, úgyhogy elhesegette inkább a gondolatot.
   - Remek. Akkor indulhatunk most már?
   Hook felkapta kabátját a földről és az iránytűt a zsebébe rejtette.
   - Persze, mehetünk.

6 megjegyzés:

  1. VÉGREE! :D
    ÁHHH! :DD
    Kurvajóóóó volt! :DDD
    Szóval, már nagyon vártam (főleg az előzetes után :D) és nem csalódtam! Nagyon jó lett! Imádom Emmát ahogy féltékenykedik, Hook meg... szerelmes vagyok ♥ A Vörös Démon meg hatalmas volt, gonosz Ariel, mekkora ötlet! :D

    Még egyszer, nagyon jó volt, IMÁDTAM, MEGUNHATATLAN(OK)! :DDD

    Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ááááh nagyon örülök, hogy tetszett!!!:D és köszönöm:)) igyekszem minél előbb hozni, most már vmikor tényleg nekilátok a folytatásnak;)

      Törlés
  2. Nagyon-nagyon jóó lett! Feldobta a napomat!:)Minden nap vagy 10x néztem meg, hogy van-e új fejezet és ma mikor megláttam, hogy van elkezdtem ugrálni, mint egy gyerek! Amikor olvastam, vagy vigyorogtam, mint a vadalma,vagy az mondtam,hogy neee! A fejezet végén pedig,hogy méééég!:)):))Emma féltékenységén jót mulattam, Hooktól pedig elolvadtam:))"Fantasztikus vagy!":)) Nagyon várom a következő fejezetet!:)
    P.F.Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii Bogii!! Örülök, hogy sikerült feldobni vele:P A kövire még várni kell de előbb-utóbb megterem az is!;) túl jókat találtunk már ki a továbbiakra, hogy abbahagyjam...:D

      Törlés
  3. óóó és igen :)) úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki tűkön ülve várja, hogy Emma és Hook összejöjjön ^^ :D imádom a stílusodat, és a történet olyan jól átadja a szereplők karakterét! :)) És Kilian még imádnivalóbb, mint a sorozatban. :) nagyon várom a folytatást! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm az elismerést Seiza!!:) Már nem kell sokat várni, az 5. fejezet már nagyban íródik, lassan de biztosan hozni fogom;) morzsát viszont lassan lehet, hogy kirakok belőle:)

      Törlés